TEMPLOM NYITÁS

Most reánk következő vasárnap, 2020. június 28-án újra indíthatjuk istentiszteleti alkalmainkat.

Mivel a járványveszély továbbra is fenn áll, így fokozott figyelemre van szükség.

Egészségünk megőrzése érdekében a helyiségeink fertőtlenítése, a kézfertőtlenítők kihelyezése és az ülőhelyek kijelölése megtörtént. Az istentiszteleteink közötti fertőtlenitést továbbra is folyamatosan tervezzük.

ISTENTISZTELETI RENDTARTÁS

A JÁRVÁNY IDEJE ALATT

Aki betegség jelét véli magán felfedezni, vagy beteg emberrel került kapcsolatba, kérjük maradjon otthon. Aki különösen veszélyeztetett, annak távolmaradását továbbra is megértjük. Senki ne vegye rossz néven, de fokozott biztonság érdekében templomba bejövetelkor érintésmentesen testhőmérsékletet is mérünk.

Kérünk mindenkit a maszk viselésére és a kötelező távolság (6 feet / 1,8 m) megtartására, a kézfogások és korábban bevett érintő jellegű üdvözlési formák mellőzésére.

A csoportosulás elkerülése érdekében a templomba való bemenetel után kérjük mindenki foglalja el a helyét a padokban. Az egy háztartásban lévők egymás mellett foglalhatnak helyet.

Az istentisztelet végén a templom helyiségét rövid időn belül el kell hagyni. A templom előtti csoportosulás, a hivatalban valamint a Kossuth-teremben való gyülekezés kerülendő.

Az úrvacsora vételünk a megszokott gyakorlatunktól eltérően un. „mozgó úrvacsora” lesz, és csak kis kelyhekből történik. A nehezen mozgó tagjainkra külön tekintettel leszünk.

Istentiszteleti éneklésünk nem énekeskönyvből, hanem kivetítés által történik.

A bulletinjeinkről körültekintő módon gondoskodunk.

Jelen körülményeink között az istentiszteleteink utáni szeretetvendégséget egyenlőre biztosítani nem tudjuk.

A gyermek foglalkozásokat megtartani nem tudjuk, a közös játékhasználat a járvány veszély miatt nem javasolt.

A mellékhelyiségek használatának biztosítása érdekében a Kossuth-termünket megnyitjuk, de a maszk viselése és a távolság megtartása itt is kötelező. A mellékhelyiségekben egyszerre csak egy ember tartózkodhat.

Ha korlátozott módon is tudunk együtt lenni, örüljünk az istentiszteleti együttlétnek.

Isten legyen gyülekezetünk őriző pásztora.

Elcsendesedésre

„Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig így felelt: Itt vagyok.

Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked!

Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki.

A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről.

Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok.

Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt.

Egyszer csak Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő ezt felelte: Itt vagyok, fiam. Izsák megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van a bárány az áldozathoz?

Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam. Így mentek tovább ketten együtt.

Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, elrendezte rajta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére.

De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és megfogta a kést, hogy levágja a fiát, kiáltott neki az Úr angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok.

Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet.

Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett.

Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés.”

I Mózes 22:1-14

Kedves Testvéreim, Keresztyén Gyülekezet!

          A mai vasárnap apák napját ünnepeljük, – az apákra emlékezünk, – és felolvasott történetünk egy apa és fia története, – gondolhatnánk, – de annál sokkal több. Isten szeretetének és gondviselésének tanúságtétele ez a történet.

          Emlékszem egy telefonbeszélgetésre, – édesapám már itt élt, – mi Erdélyben vártuk a kommunista rendszer kegyét, – hogy a Hellsinki egyezmény értelmében mi is kivándorolhassunk. Én, mint minden más tinédzser azokban az éveimben jártam, amikor minden más tevékenységet fontosabbnak tartottam, mint a templombajárást. Nos édesapám egyik mondása akkoriban most is fülemben cseng. Azt mondta nagy nyomatékkal: „Atyáid hitét ne hagyd el!”

          Az egyháztagságaink számbeli megcsappanása sok mindennek betudható, – nem csak feltétlenül annak, hogy generációk nem követik az előttük valók hitútját. Sok társadalmi mozgás befolyásolja ezt még. Nem könnyű döntések ellé állít ez sok embertársunkat, akik valamilyen okból el kell hagyják azt az egyházközséget, amelyben felnőttek; és talán megpróbálnak beilleszkedni egy újba, vagy talán meg sem próbálják azt.

Egy nehéz döntésre vet világot ígénk ma: hogy ki az első az életünkben? –  ki a legfontosabb az életünkben? Gondolkodjunk el ezen Testvéreim, – mennyire fontos nekünk Isten, mennyire fontos a mi életünkben, hogy közösségben legyünk a Megváltó Jézussal. Mennyire fontos nekünk egyházunk közössége, ez a család, amelynek mi akár egyénenként, akár családostól is része vagyunk. Gondolom nem vagyok egyedül abban, hogy fizikai fájdalmat érzek a templom, a gyülekezeti közösség hiánya miatt.

    Ábrahámnak azt mondja az Úr egyik éjszaka, áldozd fel nekem a fiadat. Mit csinál Ábrahám? Reggel fölkel. Nem beszél a feleségével, mert tudja, hogy lebeszélné róla. Fölpakol az útra, fát hasogat, maga mellé veszi a fiát és elindul. Három napos útról van szó. Senkivel nem beszél közben. Hogy mi ment végbe benne, azt igazából mi nem tudjuk, nem érzékelhetjük. Nem kérdezi meg Izsákot: Kedves gyermekem, akarsz-e velem jönni? Vagy még nehezebb kérdés: Akarod-e, hogy feláldozzalak az Istenek? Maga mellé veszi a fiát, és viszi magával. Iszonyatosan nehéz döntés volt ez Ábrahám részéről, aki 25 évet várt arra, hogy megszülessen ez a gyermek. 25 évet!

          Ne feledjük ugyanakkor Isten ígéretét, amit Ábrahámnak tett, mikor fiút ígért neki öreg korára:  Izsák az örökös, ráadásul Isten ígérete szerint Izsák az, aki örökli Ábrahám áldását is. Vajon miért akarja most elvenni tőlem őt az Úr? Biztosan háborgott Ábrahám lelke, de tette azt, amit az Úr kért tőle. Nagy tanulság volt ez Izsák számára, aki még meg is kérdezi: Apám, hol van a bárány az áldozathoz? Itt van a tűz, a fa, a kés, de hol van az áldozatnak való bárány? Már értelmes gyerek volt, nem kisgyerek. Azt mondja neki Ábrahám: Az Úr majd gondoskodik áldozati bárányról. Izsák látja apja hitét, és látja, hogy hogyan cselekszik a Mindenható Isten. Biztos vagyok benne, hogy soha nem felejtette el életének ezt a három napját. Mindazt, ami ott a hegyen történt. Így tanulta meg a gyermek, hogy amikor apja már nem lesz mellette, ő is bátran rábízhatja magát az Istenre, mert ezt tette az apja egész úton.

Olvashatjuk a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetét, ahol a hit hőseiről ír a Szentírás, hogy Ábrahám hitte, hogy az Isten fel tudja támasztani Izsákot a halálból. Visszaadja neki az életbe, mert hisz ő volt az örökös. Mit üzent ezzel a tettével Ábrahám Izsáknak? Azt mondta: Isten az Úr. Isten az Úr, akinek én engedelmeskedek. Neki kell engedelmeskednünk akkor is, ha ez látszólag szembe megy a saját akaratunkkal. Ha ez látszólag szembemegy a gyerekem akaratával. 

          Ebben a történetben Isten bizonyságot tett arról, hogy Ő a legjobbat akarja a gyerekeinknek. Azt akarja, hogy megismerjék Őt, akire mindig számíthatnak. A központi üzenet, amit hall a mennyből apa és fia, az az, hogy az Úr gondoskodik. A másik dolog az, hogy Isten igényt tart a gyerekeinkre. Mondhatom azt, hogy ez a gondolat, ez az elképzelés áll a mögött, ahogy mi gyakoroljuk a gyermekkeresztséget. Hiszen nem történik más akkor, amikor megkeresztelünk egy gyermeket, mint az, hogy odaszenteljük őt Istennek. Azt akarjuk, hogy része legyen az Isten szövetségében. Igen ám, de ez kevés. Meg is kell tanítanunk nekik, kicsoda Isten, mit tett értünk, és mit vár tőlünk.

Ábrahám engedelmessége révén örököl áldást Izsák. A szülő engedelmessége révén örököl áldást a gyermek! Ugyanakkor legalább olyan fontos volt ez a próba Izsák számára, mint Ábrahám számára.

Izsák első személyes istenélménye volt ez, itt a Mórijjá földjén. Itt győződött meg először arról, hogy Isten valóban létezik. Izsák már elég nagy volt ahhoz, hogy felvigye a fát a hegyre az áldozathoz. Ábrahám a fát adta a vállára, nem azt mondta, hogy figyelj, hozd te a tüzet meg a kést, mert az könnyebb, én majd viszem a fát, – már elég értelmes volt ahhoz, hogy tudja az áldozathoz mi minden kell. Nem volt bárány viszont. Mégsem ellenkezett, amikor apja megkötözte. Nem futott el, amikor apja feltette őt az oltárra. Minden bizonnyal nem először látott egy áldozatot. Tudta, hogy mikor minek kell következnie. Az apja nyilván mindig maga mellé vette, amikor áldozatot mutatott be Istennek. De úgy is érzékelhette akár, főleg kamasz korban, amikor a kamaszok megkérdőjelezik a szülők minden cselekedeteit, hogy talán nem is létezik az az Isten, akit az apám tisztel.

A mennyei hangot, amikor már ott volt fönn az oltáron, mindketten hallották. Mindketten hallották, és mivel nem volt ott senki rajtuk kívül, Izsák meggyőződhetett róla, hogy Isten mégis létezik. Az apám nem bolond, hanem élő Istent szolgál. Hitünk cselekedeteivel, amelyekre válaszol Isten, tanítjuk meg gyermekeinket hinni Istenben. A gyermekeinknek azzal segítünk a legtöbbet, ha Istent állítjuk eléjük. Ha azt mondjuk nekik, hogy Ő az első az életünkben. Nehéz döntéseket kell meghoznunk ezért, mert szülőként képesek vagyunk elgyengülni, és a gyerekeink látszólagos érdekét nézni. Viszont ilyenkor csak a mi homályos látásunkra hagyatkozhatunk, nem pedig Isten tiszta látására és bölcsességére.

          Ábrahám is mondhatta volna: a fiam élete számomra fontosabb, hisz olyan értékes számomra. De Testvéreim, – ez az értelme az áldozatnak. Az áldozatnak értékesnek kell lennie. Aki csak a fölöslegből ad, az nem áldoz.

Számos példa van a Szentírásban arról, hogy mivé váltak azok a gyermekek, akiket a szülők Istennek szenteltek. Ott van Anna, aki Istennek szentelte Sámuelt. Mi lett belőle? Az egyik legnagyobb próféta. Ott vannak Sámson szülei, akik az Úrnak szentelték fiukat, és azt olvassuk Sámsonról, hogy az Úr lelke volt vele. Ott van Zakariás és Erzsébet, akik Istennek szentelték Jánost, és mi lett Jánosból? Jézus szerint a legnagyobb ember, aki valaha élt a földön: a Messiás útkészítője. Láthatjuk ezekből a példákból, hogy Isten meg fogja áldani gyermekeink életét, ha őket Istenhez vezetjük. A te fiad és leányod akkor fogja teljes szívből szeretni az Urat, ha te is ezt mutatod neki, már a gyermekkorától kezdve: az Úr az első, őt szeretem a legjobban. És ez nem jelent ellentmondást, hiszen együtt, közösen szeretjük az Úrat a legjobban. Remélem ez így van minden családban, mert akkor tudjuk igazán szeretni egymást, és egymás által növekedni, – számban és lélekben. Erre segítsen meg könyörülő Istenünk. Ámen.

Mindenható Kegyelmes Istenünk!

Áldunk téged azért a szent akaratért, amellyel kiválasztottál és elhívtál bennünket.

Köszönjük, hogy Te nem mondtál le rólunk, holott ismered az életünket, ismered bűnös voltunkat, de tart még kegyelmed életünkben, szeretsz minket, megtartod életünket, nem érdemeink szerint, hanem Jézus Krisztus áldozata révén, mert tudjuk, – érezzük, – megtapasztaljuk, hogy Jézus Krisztusnak, Isten Fiának vére valóban megtisztít és megszabadít bennünket minden bűntől.

Imádkozunk szeretteinkért, különösképpen is azokért, akik talán távol állnak és távol élnek tőled. Könyörülj rajtuk! Add, hogy az evangélium hozzájuk is elérhessen. Készítsd fel a szívüket, hogy befogadják és elhiggyék, és engedjék valósággá válni az életükben a te szavadat.

Urunk, ezzel a reménységgel könyörgünk betegeinkért.  Imádkozunk minden testi-lelki betegségben szenvedőért, – imádkozunk a gyászolókért, – te adj vigasztalódást valamennyiünknek.

Imádkozunk a mi gyülekezetünkért, a mi testvériségért, a keresztyénekért szerte a világban. Adj a Te szavadnak szabad folyást, – add az igazságod ismeretét minden ember számára és adj békességet erre a földre.

Maradj velünk hétköznapjainkban, áld meg életünket kegyelmesen.

Jézus nevében fohászkodunk. Ámen.

Apáknapja alkalmából minden édesapának, nagyapának és azoknak, akik atyai szeretettel tudtak másokért is felelősget vállalni, sok boldogságot, hosszú életet, jó egészséget kívánunk Isten áldásával!

Elcsendesedésre

“Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára. Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit napról napra letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük.

 Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: “Nézz ránk!”

Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit.

Péter ekkor így szólt hozzá: “Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!”

És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent.

 Látta őt az egész nép, amint járkál, és dicséri az Istent. Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért szokott ülni a templom Ékes-kapujában. És félelemmel telve csodálkoztak azon, ami vele történt.”

(ApCsel. 3:1-10)

Kedves Testvéreim, Keresztyén Gyülekezet!

Két hete a Szentlélek kitöltetésének vasárnapját, a keresztyén egyház születésnapját ünnepeltük.

          A mai vasárnap a Szentlélek és az egyház munkájának egyik példája az igénk. Hiszen a keresztyénség szolgálatra hivatott, – ahogyan Jézus Krisztus is szolgált, most nekünk is a Szentlélek erejével szolgálnunk kell.

Egy születése óta sánta ember ül az “Ékes-kapuban”. Olvastam egy kommentárt, hogy egész Jeruzsálemben ez lehetett a legjobb kolduló hely, – hiszen a zsidó kegyesség megkövetelte úgy általában is, és különösen a templomba menőktől, hogy kegyességet gyakoroljanak, hogy alamizsnát adjanak. 

A béna koldus alamizsnát, – pénzt kér Pétertől és Jánostól; ő úgy gondolja, hogy életében ez a legnagyobb baj, hogy pénzre van a legnagyobb szüksége. Úgy gondolja, hogy egész hátralevő életét ott fogja koldusként leélni az Ékes kapuban, hiszen eddig csak ezt az életformát ismerte.

Talán mi is ilyen tévedésben éljük az életünket, azt gondolván, hogy nekünk is csak több pénzre van szükségünk. “Ha több pénzem lenne, sokkal jobb lenne az életem.” Az igazság pedig az, hogy Jézus Krisztussal kellene egy közelebbi kapcsolatot ápolni, – azáltal megoldódnának mindennapi gondjaink is. Ez a koldus történetében is így lett. – ő ugyan pénzt kért, de Péter és János Jézus Krisztust ajánlotta fel neki.

Van egy régi történet, hogy valamikor a középkorban a Vatikánt látogató egyik egyházatyát a pápa körbe vezeti a szebbnél szebb és gazdagon díszített épületekben, az arannyal bevont templomokban, drágakövekkel kirakott kegyhelyek között. A pápa büszkén megjegyezte: az egyház már nem mondhatja magáról, hogy “aranyom és ezüstöm nincs…”, mire a látogató egyházatya szomorúan megjegyezte, hogy “azt sem mondhatja, hogy a názárati Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!”

Péter és János megszólítja a béna koldust: “Nézz ránk!” A pénznél sokkal fontosabbat kínálunk fel neked. Figyelj! Értsd meg világosan, hogy mi következik. Jézus Krisztus ereje, a kitöltetett Szentlélek ereje fog rajtad megnyilvánulni, – ezt kínáljuk cserébe pénz helyett, – ez fogja megoldani életed legnagyobb problémáját, – nem a pénz!

Mennyivel értékesebb Jézus Krisztus minden aranynál vagy ezüstnél. Péter maga fejezi ki ezt legjobban első levelében: “tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.” (1. Pt 1:18-19).

          A Bárány vére, Jézus Krisztus áldozata az, amire szükségünk van testvéreim, – ez a megoldás születéstől fogott bénaságra, koronavirusra; ez az, ami örök életre vezet. Erre segítsen könyörülő Istenünk. Ámen.

Mindenható Kegyelmes Istenünk!

Hálát adunk, hogy megtartottad életünket, hogy gondot viselsz reánk, – hogy teremtéseid, gyermekeid lehetünk, akiket Jézus Krisztus által magadévá fogadtál.

Köszönjük Krisztus Urunk az áldozatot, amely által megváltottad életünket, amely biztos menedéket szolgáltat, – nem kell járványtól, meg semmilyen más reánk leselkedő bajtól tartanunk, hiszen Te vagy az, aki azt mondottad, hogy velünk maradsz az idők végezetéig, – aki által meggyógyulhatunk!

Szentlélek Isten, – végy körül bennünket, – fizikailag távol egymástól bár, – de engedd, hogy legyünk lélekben együtt, – adj nekünk gyógyulást, – akiknek testi gyógyulás kell, – olyant, akiknek lelki, – olyant, – vedd el rólunk ezt a veszélyt, – tedd lehetővé, hogy lélekben, – igazságban tudjunk ismét együtt lenni, – így tartani Neked tetsző istentiszteletet.

Kegyelmedet, – békességedet terjezd ki reánk, Istenünk, – maradj velünk, – áldj meg minket. Ámen.

Elcsendesedésre

“Az Úr megragadott engem; elvitt engem az Úr lélek által, és letett egy völgyben. Tele volt az csontokkal. 

Végigvezetett köztük körös-körül, és láttam, hogy nagyon sok csont volt a völgyben, és már nagyon szárazak voltak. 

Megkérdezte tőlem: Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Ó, Uram, Uram, te tudod! 

Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj e csontokról! Mondd nekik: Ti, száraz csontok, halljátok az Úr igéjét! 

Így szól az én Uram, az Úr ezekhez a csontokhoz: Én lelket adok belétek, és életre keltek. 

Inakat adok rátok, húst rakok rátok, és beborítlak benneteket bőrrel, azután lelket adok belétek, hogy életre keljetek. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! 

Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Amint prófétálni kezdtem, hirtelen nagy zörgés támadt, a csontok pedig remegni kezdtek, és egymáshoz illeszkedtek. 

Láttam, hogy inak kerültek rájuk, majd hús növekedett, és végül bőr borította be őket, de lélek még nem volt bennük. 

Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj a léleknek, prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az én Uram, az Úr: A négy égtáj felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek! 

Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Akkor lélek szállt beléjük, életre keltek, és talpra álltak: igen-igen nagy sereg volt. 

Akkor ezt mondta nekem: Emberfia! Ez a sok csont Izráel egész háza, amely most ezt mondja: Kiszáradtak a csontjaink, és elveszett a reménységünk, végünk van. 

Azért prófétálj, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr: Íme, felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem, és beviszlek benneteket Izráel földjére. 

Majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor fölnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem! 

Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, meg is teszem, amit megmondtam – így szól az Úr.”

Ezékiel 37:1-14

Kedves Testvéreim, Keresztyén Gyülekezet!

Nem is olyan régen kezembe került egy fénykép. A régi amerikai prériről, ahol a bölénycsordák esztelen kiirtása következtében mérföldekre csak kiszáradt bölénycsontokat lehettett látni, amint a nap hatására és a keselyűk tevékenysége maradványaiként fehérlettek a fűben, ameddig csak a szem ellátott…

Ezékielt olvasva, nagyjából azt mondhatjuk, hogy egy hasonló képet mutatott Isten a prófétának. Egy kihalt képet, – száraz csontokat, – ugyanakkor ismertetve mindenkivel azt, – hasonlóan a bölények esetében is -, hogy itt korábban élet volt, – tömegekről beszélünk, – akik már nincsenek, – elhaltak…

Mi történt? Sokunknak nem kell nagyon messzire visszatekintenünk, hogy lássuk az átmenetet: az élő tömegekből hogyan változott a virágzó, a zöldülő völgy a száraz csontok völgyévé.

Melyek azok a folyamatok, amelyek ezt előidézték? Egy baráti kapcsolat, mely durván megszakadt? Emléke egy viszálynak, mely soha nem volt kellően orvosolva? Egy szeretetkapcsolatnak talán az elhanyagolt csontjai fehérlenek a tűző napon? Az emlékeink elhanyagolása szintén része lehet ennek a folyamatnak, – vagy egy buta hiba, egy sértő szó, melyet nem volt merszünk, bátorságunk, erőnk korrigálni? Hogyan nézhetnek ki ezek a száraz, fehér csontok a mi gyülekezeti életünkben? Mindannyian kell érezzük ennek a szárazságnak az irritáló, rongáló hatását, – hiszen fájdalmas ez, legyőzi sokszor életerőnket, odaadásunkat, meg akar fosztani attól, hogy tevékenyek maradjunk a gyülekezetben…

Egyházunk 125 éves évfordulójának ünneplésére készülünk, ha Isten kegyelmes lesz hozzánk és megengedi, ha eltávolítja rólunk a veszedelmet, a járványt – ha megengedi, hogy megelevenedjünk, mert most sokszor úgy érzem, hogy csak száraz csontok vagyunk.

Ezékielt a lélek elvitte ebbe a völgybe, ahol a száraz csontokat látta, – nem tudjuk kiéi voltak. Sajnos földi életünk tele és tele van ilyen völgyekkel; – meddig emlékezünk vissza a történelemben, – a holokausztig, a kommunista rezsim, a sztálinizmus eltüntjeire, netán mostanában frissen élhet bennünk a képe a szélsőséges muszlim terrorizmus áldozatainak, a keresztyén diákok Kenyában, a kopt keresztyének irtása Irakban, Sziriában, – és sorolhatnánk az ilyen völgyeket! A jelenlegi hírek: a létező rasszizmus és az ez ellen elkezdődött, de kicsavart, eltorzított tüntetések, melyek anarhista vandalizmusba torkolltak, – ezek is mind a társadalom halálvölgyeinek fehér csontjai.

Mikor Isten Ezékielt megkérdezte: Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok?

A próféta bölcsen válaszolta: Ó, Uram, Uram, te tudod! Isten ezt parancsolta számára: Prófétálj e csontokról! Mondd nekik: Ti, száraz csontok, halljátok az Úr igéjét!

Testvéreim, életre kelésre, megújulásra van szükségünk, – jó régimódi reformációra!

Szentháromság vasárnap a mai, – Pünkösd utáni első vasárnap az egyházi naptárban. Isten felismerte alkotott emberiségének bűnbeesését, – bűnös életvitelét, a bűn okozta eltávolodását, a Sátán ellenőrzését világi életünknek, – de szeretete irántunk sokkal nagyobb volt, mint hogy veszni hagyjon, – de ekkora bűnhalmaz óriási áldozatot követelt, – és Isten saját Fiát áldozta fel a mi bűneink kiengesztelésére, – Jézus Krisztust, Megváltónkat, aki meghalt, feltámadt és felment a Mennybe. De mielőtt elment volna megígérte az Új Pártfogót, a Szentlelket, akit kitöltettett, – amit múlt vasárnap ünnepeltünk, kitöltetett mindannyiunk életére, az Egyházra, mireánk is.

Ez a Lélek, – amelyet Isten Ezékiel számára is megígért, akit Ezékiel megtapasztalt, hogy a régi száraz csontokat egybefonja, azokra új erő, – izom és ín, – és új bőr kerül, – és végül életet adó lehelet, a Szentlélek megújító, életet adó lehelete a halott csontokba. – Ezt várhatjuk mi is, – ezt kell elkérjük mi is testvéreim, – nem megtévedt gondolatokat, nem behódoló életformákat kell elfogadjunk, ahogyan azt nagyon sok egyháztest teszi, hanem a saját megújulásunkat kell kérjük a Szentháromság egy Istentől.

Olyan állapotokról ír a próféta, amikor az ember őszintén azt érezheti: nincs remény. Mégis kiderül, hogy Isten hatalma mindenre elégséges. A babiloni foglyok önmagukat tekintették kiszáradt csontoknak, valószínű, hogy Jeruzsálem elestének a híre is eljutott hozzájuk…Elkeseredettek voltak, reménytelenek, – távol az otthont jelentő Jeruzsálemtől, – ami talán most földig le van rombolva, – nem áll Salamon temploma, – mi az, ami még reményt nyújthat. Az otthon maradott mag, – maga a száraz csontokat jelentő izráeli nép, – mi segíthet/segített rajtuk? A prófétának Isten igéjét kellett hirdetnie. Isten igéje nem tér vissza üresen, hanem véghezvisszi Isen akaratát, eléri célját… – És ígéretet kaptak, – hogy Isten új lelket lehel a kiszáradt csontokba, – új életet ad!

Pál mikor a bűnös testiségről beszél eljut a végkövetkeztetésre, – a testiség a bűn rabszolgájává tesz, és lélek nélkül a test halott. De felismeri Pál azt is, és felkiállt örömében: Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? – és jön a válasz: Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! – Mert Isten elvégezte a Megváltás tervét, kidolgozta, – Jézus a keresztre vitte a mi bűneinket, – halálával eltörölve azokat, –  és új lelket, a Szentlélek ajándékát kaphatjuk mi is, ezt az új lelket lehelli Isten is a mi orrainkba, hogy száraz csontjaink megelevenedhessenek, – és új életet nyerjünk.

Ami az embernek a véget jelenti, ami után úgy érezheti nincs semmi már…Isten kezdetté tudja tenni. Vannak helyzetek, amikor minden emberi próbálkozás hiába való, csak Isten által lehetséges…

Testvéreim, mi az, ami minket elkeserít? Mi is, mint Ezékiel egy ilyen csontokkal telt völgyben érezzük magunkat?

Hol érzed, hogy nagyon reménytelen a helyzet? Ki az, akihez már nem fűzöl egyáltalán reményt? Hol mondod azt, hogy ez már a vég? Nem tudok más megoldást, mint Isten igéjét! Ígéretünk van, – Isten Új életet akar belénk is lehelni. Teljessé akar tenni bennünket, – hiszen egy ember nem csak csontokból és izomból és bőrből áll, hanem lélekből is. Van remény, testvérem, – hogy életre keljünk, hogy megelevenedjünk Isten ígéje által. Segítsen meg erre könyörületes Istenünk. Ámen.

Ó, dicsőséges Szentháromság’

Dicséret, hála és magasztalás legyen néked, hogy kijelentetted magadat a te Igédben, és megismerhettünk csodálatos szentségedben. Megismerhettünk, mint jóságos Atyánkat, kihez hasonló nincs mennyen és földön, akihez mi, nyomorult bűnösök, azzal a reménységgel fordulhatunk, hogy kegyelmesen meghallgatod minden imádságunkat, és végtelen szereteteddel megadod nekünk, ami legjobb testünknek és lelkünknek.

Kibeszélhetetlen jóságodért, atyai gondviselésedért örvendező szívvel áldjuk szent nevedet.

  Istennek Fia, Jézus Krisztusunk, ki eljöttél az időnek teljességében e földre, hogy megkeressed és megtartsad, ami elveszett: te vagy a mi megváltónk, közbenjárónk, főpapunk, te vagy a mi világosságunk. Ott ülsz a mennyben a dicsőség királyi székében, az Atya jobbján, és mégis velünk vagy ígéreteid szerint mind a világ végezetéig. Dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás legyen a te szeretetedért, érettünk való szenvedésedért, halálodért, feltámadásodért és mennybemeneteledért!

Istennek Szent Lelke, ki egyenlően örök és mindenható vagy az Atyával és a Fiúval, kit elküldtél, hogy lakozzál bennünk, tégy minket a te templomoddá, ki újjászülsz, megvilágítasz, megszentelsz és megvigasztalsz minket: legyen mindezért hála és dicsőség neked!

Kegyelmedért imádkozunk JóIstenünk a mai napon, – az anyaszent egyházadért, különösen az üldöztetést és szenvedést megtapasztalókért, akik a te nevedért szenvednek, – légy velük.

Újísd meg egyházadat, a mi gyülekezetünket is, áldj meg minket. Légy a betegeink gyógyítója, a gyászolóink vigasztalója, mindannyiunk ôrizô pásztora.

 Atya, Fiú, Szentlélek, egy, örök, igaz Isten, véghetetlen szerelmeddel és kegyelmeddel maradj velünk életünk minden napján mindaddig, amíg megláthatunk színről színre és örökké imádhatunk téged. Ámen.

Trianon szomorú centenáriuma alkalmából

1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot.

Az 1918. november 3-án Padovában – még a Monarchia részeként – majd november 13-án Belgrádban fegyverszünetet kérő Magyarország elvesztette az első világháborút, így aztán szembe kellett néznie a soknemzetiségű Monarchia korábbi kisebbségeinek követeléseivel, aminek a háború előtti nagyhatalmi helyzetben azok nem tudtak érvényt szerezni. Az ország területén egyre-másra alakultak a nemzetiségi tanácsok, melyek programjában a háború előtti cseh, román, délszláv tervek párosultak az antant ígéreteivel. Ezek a tervek Magyarország területének felosztását helyezték kilátásba. A tervezett békekonferencia jóindulata érdekében az őszirózsás forradalom (1918. október 31.) után népköztársaságot létrehozó Károlyi Mihály és kormánya nem állta útját a Felvidéket, Erdélyt és Délvidéket megszálló szerb, csehszlovák és román hadseregeknek, ez pedig súlyos hibának bizonyult.

Mint utóbb kiderült, ezek a csapatok nem a békeszerződés aláírásáig – tehát pusztán rendfenntartási céllal – szállták meg az ország nagy részét, hanem már a később elcsatolt területeket vették birtokba. Magyarországnak 1918 őszén talán még elegendő ereje lett volna a megszállók megállítására, de miután 1919 februárjára az ország területe a maihoz hasonló méretűre zsugorodott, erre már esély sem maradt. A trianoni határokat elsősorban az erő alapján szabták meg, és a pacifista politikát választó, hadseregét leszerelő Károlyi-kormányzat éppen ezzel rendelkezett legkevésbé.

A trianoni békeszerződés a versailles-i békerendszer részeként született meg, melyet a világháború lezárását követően egy másfél éves konferencia készített elő. A győztes antant hatalmak 1919. január 18-án kezdték meg a tanácskozást a Párizs környéki kastélyokban, ahol a „négy nagy”, Clemenceau francia, Lloyd George brit, Orlando olasz miniszterelnökök és Wilson amerikai elnök szava dominált. A legyőzöttek képviselői is részt vettek a tárgyalásokon, de tényleges ráhatásuk nem volt az események menetére, csupán az 1919. júliusától születő szerződéseket írták alá.

A magyar politikai vezetés – 1919 márciusáig a Károlyi-kormány – kezdetben optimizmussal tekintett a tárgyalásokra, de miután onnan csak további területek kiürítését követelő jegyzékeket – pl. az 1919. márciusi Vix-jegyzéket – kapott, végül belebukott ebbe a reménybe. A Kun Béla vezetésével hatalomra kerülő kommunisták nem voltak szalonképes erő az antant számára, bár Clemenceau a tanácsköztársaság csapatainak visszavonása érdekében megvillantotta előttük a részvétel lehetőségét. 1919 augusztusában, amikor az ország nagy része román megszállás alá került, ez a köztes állapot már terhessé vált a tárgyaló felek számára, de a Nemzeti Hadsereg segítségével új, kozervatív rendszert építő Horthy Miklós már megfelelő partnernek tűnt. Magyarországnak csak ekkor, 1919 végén küldték el a meghívót a békekonferenciára.

A gróf Apponyi Albert által vezetett magyar delegáció hosszas munka után, Teleki Pál „vörös térképével”, etnikai, néprajzi, történelmi munkák és érvek tucatjával érkezett meg 1920 januárjában Párizsba – mindhiába. A magyar küldöttséget a tárgyalások ideje alatt házi őrizetben tartották, szót pedig csak 1920. január 16-án, a béketervezet véglegesítése után adtak Apponyi Albert vezérszónoknak. A konferencián Magyarországnak nem volt lehetősége érveket hozni a csehszlovák, román és délszláv területi követelések, a hamisított etnikai adatok és kérdőívek ellenében, az antantnak lényegében semmi másra nem volt szüksége, mint két megbízottra, akik aláírják majd a kész szerződést. Erre az aktusra végül 1920. június 4-én, a Nagy-Trianon palotában került sor, ahol két teljesen súlytalan politikus, Benárd Ágoston és Drasche-Lázár Alfréd írta alá a trianoni békediktátumot, ezzel szentesítették a történelmi Magyarország szétszakítását.

A trianoni béke pontjai ismertek: Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy kétharmadát, ennek megfelelően 320 ezer négyzetkilométer területű, húszmilliós középhatalomból 90 ezer négyzetkilométeres, hétmillió lakost számláló kisállammá vált. Románia megszerezte a Partiumot és Erdélyt, a délszláv állam a Délvidéket, Csehszlovákia pedig a Felvidéket és Kárpátalját. A béke minden más szempontból is gúzsba kötötte az országot, miután a háború egyik felelőseként tetemes jóvátételt szabott ki Magyarországra, hadseregét 35 000 főben határozta meg, és számos egyéb gazdasági és katonai kérdés kapcsán sértette a vesztes állam szuverenitását.
A trianoni békéről tehát mindezek alapján elmondható, hogy erőszakos diktátum volt, melyet egyoldalúan kényszerítettek Magyarországra, és amely végül megtagadta mindazon elveket, melyek nevében megszületett. Annak ellenére, hogy a területüket gyarapító országok célja hivatalosan a nemzeti önrendelkezés megvalósítása, önálló nemzetállamok létrehozása volt, a békekonferencián valójában az a cél vezérelte őket, hogy Magyarország területéből minél nagyobb részt szerezhessenek meg.

Nemzetállamok helyett soknemzetiségű országok jöttek létre, ahol a kisebbségbe szorult magyarság ugyanolyan diszkriminatív bánásmódban részesült, mint amivel korábban a Monarchia alatt éppen az akkori többségi magyarságot vádolták, csupán a szerepek fordultak meg. A béke a térség stabilitása szempontjából is káros volt, hiszen a győztes-vesztes ellentét kiélezése megszabta azokat a kényszerpályákat – Magyarország a revízió útjára lépett, a megalakuló kisantant pedig a megszerzett területek görcsös védelmére rendezkedett be – melyek mentén Közép-Európa később egy újabb világháborúba sodródott.

Bobula Ida: A mi határunk

Midőn az Úr ez országot teremté,
Gránit-hegyekből vont köré határt.
Határt, amit el nem mozdíthat senki,
Falat, minek az emberkéz nem árt.

Égy ezredévig éltünk itt e földön,
Az istenkéztől vont határ alatt,
Míg jött a béke és azok, kik győztek,
Nagybölcsen új határt alkottanak.

Piros irónnal húzták Trianonban.
Az Isten nézi, mosolyog és vár –
Előbb-utóbb majd megmutatja nékik: –
Hogy az Övé az igazi határ.

Elcsendesedésre


„Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: “Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?” Péter így válaszolt: “Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.  Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: “Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!”  Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.

ApCsel 2, 36-41

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

          Ha emlékeztek testvéreim március 15.-én találkoztunk utóljára személyesen, – ünnepelve az 1848-as forradalmat. Megemlékeztünk hőseinkről, – azóta eltelt több mint két hónap. Rendszeresen templombajárók ezt az időszakot kiszámolják eltelt vasárnapokra, kihagyott úrvacsoravételre, – habár tudom, hogy mindenki a maga módján azért megtartotta az istentiszteleteket, – sőt lehet, hogy úrvacsorázott is virtuálisan, – hiszen pl. a magyarországi és erdélyi egyházkerület is támogatott és lehetővé tett ilyet.

Elmaradt a húsvéti ünneplésünk együtt – de ezt – ha hiszitek, ha nem első adandó vasárnapi alkalommal bepótoljuk, hiszen ez a keresztyén egyház legfontosabb ünnepe, Jézus feltámadásának ünnepe!

De ma pündösdi ünneplésünk van soron és Pünkösd ünnepe is Krisztus ünnep. Ezen a napon váltotta valóra Jézus Krisztus azt az ígéretét, amelyet korábban adott tanítványainak, hogy: “Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok, és veletek vagyok minden nap a világ végéig”.

Jézus él, Isten jobbján ül, uralkodik a teremtett világunk, a kozmosz felett, de itt van közöttünk, – sőt, bennünk is, a Szentlélek Isten képviseli őt. Ez a Pünkösd titka. A Szentlélek nem valami újat hoz, ő Jézust hozza, a feltámadt és megdicsőült Urat. Jézusról szól, róla tanúskodik, Jézust dicsőíti, Jézus szavait juttatja eszünkbe és Jézust állítja középpontba. Ezért igaz, hogy a Pünkösd is Krisztus ünnep. És ezért beszélünk Pünkösdkor is Jézusról.

Így történt ez az első Pünkösdön is. A csodálatos jelek, a szélzúgás, a tüzes nyelvek olyanok voltak, mint ma a harangszó: felhívták az emberek figyelmét, és összegyűltek az apostolok házánál, ahol Péter szólni kezdett hozzájuk. Prédikációjában nem a Szentlélekről beszél, alig említi a csodás jeleket, – mi sem szoktunk a harangszóról prédikálni – ehelyett Péter Jézusról kezd beszélni. Ennek a beszédnek a záró, összegző mondatát hallottuk: „Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.”

Nem udvariaskodik, nem kertel, nem fogalmaz tapintatosan Péter. Elmondja, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia, az Isten Úrrá tette őt, és nyíltan hallgatói szemébe mondja, hogy ti pedig keresztre feszítettétek őt.

A következő mondat, amit Lukács evangélista – mert ő írta az Apostolok Cselekedeteit is – ír, az számomra szinte hihetetlen, mindenesetre megdöbbentő. Azt várnánk, hogy egy ilyen nyílt vádra felháborodott visszautasítás, tiltakozás, de legalább mentegetőzés lenne a válaszreakció. De szó sincs ilyesmiről, e helyett azt olvassuk, hogy: amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket.

Szeretett Testvéreim, ez a Szentlélek munkája. Hangzik az ige, és felébred a bűnbánat. Azt hiszem emlékeztek, hogy mondtam már a szószékrôl, más alkalommal, hogy nyilvántart az egyház többféle bűnt: “Culpa in omitendo et culpa in comitendo” – azaz bűnök, amelyeket azzal követünk el, hogy nem cselekszünk meg valamit, – ahogyan Jakab mondja, hogy aki tudna jót cselekedni, de nem teszi, – bűne az annak. És vannak azok a bűnök, amelyeket de facto, – gyakorlatilag elkövetünk. – Lehet ezt boncolgatni sokáig, hogy milyenek, melyek ezek a bűnök. – de én ezt mondom, hogy csak két féle bűn létezik, – testvéreim: a tied — és az enyém.

           Egyszerre rádöbbenünk, hogy rólunk van szó. Nem a másik ember bűnéről, hanem az enyémről.

A Szentlélek nagy csodái közé tartozik, amikor az igét hallva, olvasva felismerem: bűnös ember vagyok. Vétkeztem ellened és embertársaim ellen. Mea culpa, mea maxima culpa. Az én vétkem, az én igen nagy vétkem. Amíg ezt nem látjuk, amíg nem érezzük, hogy az ige szíven talált, amíg mentegetjük magunkat, amíg mindenki más bűnös, de én nem, amíg mindig a másik ember a hibás, én sohasem, – addig még nem volt Pünkösdünk, még nem tapasztaltuk meg a Szentlélek munkáját.

A megtérés a bűnbánattal, annak a beismerésével kezdődik, hogy rosszat tettem, rosszul éltem. Vigyázzunk azonban, ez nem a bűneink, a rossz cselekedeteink következményei miatti bánkódás. Sokan vannak, akik így érzik: valami bűnt követtem el és most szenvedek a következményei miatt. És azt mondják, hogy legközelebb majd óvatosabb leszek. Majd igyekszem elkerülni a következményeket. Nem a bűnt, hanem a negatív következményeit. Aki így gondolja, az nem a bűnét bánja, hanem önmagát sajnálja. A bűnbánat az, amikor szíven üt, hogy mit tettem! Hogy megbántottam a másik embert. És, hogy megbántottam Istent. Áltattam magam, hogy hívő ember vagyok, templomba járok, úrvacsorát veszek, imádkozom, de valójában elutasítottam Jézust, és kizártam az életemből. A bűnbánat az, amikor mindezt látni kezdem, és fájni kezd, hogy milyen ember vagyok is én.

Hadd kérdezzem, hogy fájt-e már, hogy megbántottál valakit? De még inkább azt kérdezem, hogy fájt-e már valaha, hogy megbántottad Istent, azt, Aki úgy szeretett, hogy a Fiát, Jézust halálra adta érted? Van egy ritka betegség: a fájdalomérzet hiánya. Nagyon veszélyes, mert a fájdalom hiányában az ember mindenféle súlyos következményekkel járó károsodásnak van kitéve. A bűnbánat hiánya a lélek ilyen betegsége. Imádkozzunk azért, hogy a Szentlélek adja nekünk a bűnbánat ajándékát!

A Szentlélek másik nagy csodája az, hogy ennek a bűnbánatnak a nyomán felébred bennünk a változás utáni vágy. Akik Péter apostolt hallgatták, azok megkérdezték: Mit tegyünk? A Szentlélek által ébresztett bűnbánat ma is ezzel a kérdéssel folytatódik: Mit tegyek? Hogyan változhatok meg? Akiben ez a kérdés felébred, az biztos lehet abban, hogy a Szentlélek munkálkodik benne.

Péter apostol válasza az, hogy térjetek meg és keresztelkedjetek meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára! Péter ezzel azt mondta, hogy van szabadulás, mert van Szabadító. Jézus ez a Szabadító, akinek a neve is ezt jelenti. Születése előtt azt mondta anyjának az angyal, hogy nevezd nevét Jézusnak, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. A bűnbánatra Isten bűnbocsánattal válaszol.

 Ezért lett emberré Jézus, ezért halt meg a kereszten, ezért támadt fel a halálból, és ezért küldte el a Szentlelket. Mi bűneinkkel megfeszítettük őt, Ő pedig Szentlelke által megbocsátást és új életet ad mindazoknak, akik megbánták bűneiket. A Biblia ezt megtérésnek mondja. Lezárul az életem bűnnek szolgáló szakasza és elkezdődik egy új, amelyikben most már Jézus az uralkodó. Ezt a változást, a megtérést azzal pecsételték meg Péter hallgatói, hogy megkeresztelkedtek Jézus nevében.

Sokan közülünk már gyermekkorban részesülhettünk a keresztség sákramentumában, de útközben talán elfelejtettük, vagy nem is lett egészen világossá még, hogy a keresztségünkben Istené lett az életünk. Mégsem kell újra megkeresztelkednünk, csak meg kell térnünk, és azt mondanunk: Hiszen én már gyerekkoromtól Jézusé vagyok! Mostantól másként, az ő szava szerint akarok élni. Ez a megtérés. Ha tudatosítjuk, hogy az életünk Istené, hogy a miénk már régóta a bűnbocsánat és az új élet ajándéka, hogy rajtunk van Jézus pecsétje, akkor a gyakorlatban is lezárhatjuk a múltat, és elkezdhetünk egy új életet. Mindez a Szentlélek munkája bennünk. Így élték át sokan, – az ige azt mondja háromezren – életük megújulását az első Pünkösdkor, és azóta is sokan, így élik át ma is. És mi is, mindegyikünk, közöttük lehetünk.

Befejezésként egy történetet mondok el, amit Patricia St. Johns, keresztény gyermekkönyv írótól olvastam.

Az amerikai vadnyugat egyik eldugott aranyásó településére egy nap egy asszony érkezett, aki gyermeket szült, de a szülésben meghalt. Az egyik aranyásó megszánta a gyermeket, magához vette. De amikor le akarta fektetni, rájött, hogy a kunyhójában piszok, rendetlenség van, nincs hová tenni a kicsit. Kénytelen volt hát nekiállni, kitakarítani, helyet készíteni. A gyerek növekedett, már nézegetett, és az aranyásó arra gondolt, milyen szegényes is ez a hely. Így aztán nekilátott, kifestett, némi színt vitt a kunyhóba, és amennyire tudta, feldíszítette képekkel. Amikor a gyerek már mászni, majd járni tudott, kiment az ajtón is, ekkor az aranyásó aggódni kezdett. Az udvar, a kis kert csupa lom, szemét, sáros, nem igazán jó hely egy gyereknek. Ezért rendbetette az udvart, a kertbe növényeket ültetett, sőt még kívülről is kimeszelte hófehérre a házat. Azután valami rendkívüli történt. A szomszédok és a település többi lakója is elkezdte rendbetenni, szépíteni a házát, kerteket ültettek, versenyeztek egymással, és az aranyásó település képe megszépült. Mindez azért, mert egy aranyásó befogadott egy kisgyermeket. A kisgyermek változtatta meg a település életét.

Nem hiszem, hogy magyaráznom kellene, hogy hogyan jön ez a történet Pünkösdhöz. Jézus újra itt van, a Szentlélek elhozta őt közénk. Térjetek meg és újítsátok meg a keresztségeteket bűneitek bocsánatára, és veszitek a Szentlélek ajándékát!

Erre segítsen meg könyörülô Istenünk. Ámen

Pünkösdi ima

Szentlélek Isten, virrasztva és imádkozva kérünk, légy velünk mindig. Nem azt kérjük, hogy céljaink szolgálatába állj, hanem hogy ismertesd meg velünk Istent és útjait, és tedd, hogy mindig Istennel legyünk, akaratát cselekedve.

Add, hogy halljuk hangodat, felismerjük jelenlétedet és mindig tisztelettel és imádattal álljunk Istenünk előtt. Köszönjük, hogy megismerhetünk és bennünk maradsz. Tedd számunkra ezt a virrasztást is szívünkbe írt törvényedre emlékeztető jellé. Köszönjük, hegy ígéreted szerint kiáradsz Isten egész népére, és mint az eső a kiszáradt talajt, életre kelted személyiségünket.

 Mi, természettől eltávolodott emberek az esőt már csak „rossz idő”-nek nevezzük; gyógyítsd meg hasonló, torz idegenkedését korunk emberének Istentől, amely minket is megfertőz. Alakítsd át szívünket, hogy befogadjuk Isten Szavát és mindennek ellenére hűségesek legyünk ahhoz. Add meg nekünk a könyörgés és a dicséret érzékét.

Taníts meg minket imádkozni és átélni istengyermekségünket. Szüntelenül ébressz fel, hogy ne rohanjuk át, vagy töltsük „kómában” az életünket, hanem imában megalkotott rend és terv szerint. Add, hogy helyesen beszéljünk, amikor Krisztusért zaklatnak s légy velünk minden nap, hiszen naponta érezzük a világ ránk nehezedő fenyegetését: adj nekünk bátorságot és az ellenségeink iránt szeretetet.

Őrizz meg attól, hogy rosszal viszonozzuk a rosszat. Légy vigasztalónk és pártfogónk. Add, hogy Benned találjunk biztonságot, e világon való anyagi és társadalmi bizonytalanságot vállalva Krisztusért. Adj bátorságot, hogy nemet tudjunk mondani a sodró erejű és rejtett kollektív bűnökre, s hogy ne hallgassunk Isten küldetésében. Légy erőnk a kicsiség, hírhedtség, megalázottság vállalására. Miként Jézus megvallotta az Atyát egész életével, úgy tegyünk mi is tanúságot Istenről Jézus szavainak hirdetésével.

Vezess, hogy a Krisztus hirdette Igazságot, amelyet az apostolok továbbadtak, tisztán értsük és meg is valósítsuk. Légy erőnk ebben a tanulásban és hitünket növeld.

Adj nekünk örömben gyümölcsöző lendületet, hogy meg ne keseredjünk, le ne törjünk, hivatásunk meg ne szürküljön a botránkoztató problémák láttán.

Őrizd meg Isten népe egységét, még némely vezetőinek romboló tevékenysége ellen is.

Adj nekünk meleg, testvéri szeretetet hogy egy szív, egy lélek legyünk és kiálljuk a szétszóratás hosszú éveit is.

Légy a közösség Lelke, s a legkisebb szeretetközösségé, a házasságé is. Segíts a jó párválasztásban és a tiszta szerelemben.

Add, kérünk adományaidat Krisztus testének építésére, legyen életünk jel, hívás a többiek számára Isten felé, a közösségen belül is, s a világban is; az Evangélium szolgálatára, hogy gyógyíthassuk a lelkeket, akiket szívünk elé teszel. Légy velünk, hogy teremjük a Lélek gyümölcseit.

BULÁNYI GYÖRGY