Trianon szomorú centenáriuma alkalmából

1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot.

Az 1918. november 3-án Padovában – még a Monarchia részeként – majd november 13-án Belgrádban fegyverszünetet kérő Magyarország elvesztette az első világháborút, így aztán szembe kellett néznie a soknemzetiségű Monarchia korábbi kisebbségeinek követeléseivel, aminek a háború előtti nagyhatalmi helyzetben azok nem tudtak érvényt szerezni. Az ország területén egyre-másra alakultak a nemzetiségi tanácsok, melyek programjában a háború előtti cseh, román, délszláv tervek párosultak az antant ígéreteivel. Ezek a tervek Magyarország területének felosztását helyezték kilátásba. A tervezett békekonferencia jóindulata érdekében az őszirózsás forradalom (1918. október 31.) után népköztársaságot létrehozó Károlyi Mihály és kormánya nem állta útját a Felvidéket, Erdélyt és Délvidéket megszálló szerb, csehszlovák és román hadseregeknek, ez pedig súlyos hibának bizonyult.

Mint utóbb kiderült, ezek a csapatok nem a békeszerződés aláírásáig – tehát pusztán rendfenntartási céllal – szállták meg az ország nagy részét, hanem már a később elcsatolt területeket vették birtokba. Magyarországnak 1918 őszén talán még elegendő ereje lett volna a megszállók megállítására, de miután 1919 februárjára az ország területe a maihoz hasonló méretűre zsugorodott, erre már esély sem maradt. A trianoni határokat elsősorban az erő alapján szabták meg, és a pacifista politikát választó, hadseregét leszerelő Károlyi-kormányzat éppen ezzel rendelkezett legkevésbé.

A trianoni békeszerződés a versailles-i békerendszer részeként született meg, melyet a világháború lezárását követően egy másfél éves konferencia készített elő. A győztes antant hatalmak 1919. január 18-án kezdték meg a tanácskozást a Párizs környéki kastélyokban, ahol a „négy nagy”, Clemenceau francia, Lloyd George brit, Orlando olasz miniszterelnökök és Wilson amerikai elnök szava dominált. A legyőzöttek képviselői is részt vettek a tárgyalásokon, de tényleges ráhatásuk nem volt az események menetére, csupán az 1919. júliusától születő szerződéseket írták alá.

A magyar politikai vezetés – 1919 márciusáig a Károlyi-kormány – kezdetben optimizmussal tekintett a tárgyalásokra, de miután onnan csak további területek kiürítését követelő jegyzékeket – pl. az 1919. márciusi Vix-jegyzéket – kapott, végül belebukott ebbe a reménybe. A Kun Béla vezetésével hatalomra kerülő kommunisták nem voltak szalonképes erő az antant számára, bár Clemenceau a tanácsköztársaság csapatainak visszavonása érdekében megvillantotta előttük a részvétel lehetőségét. 1919 augusztusában, amikor az ország nagy része román megszállás alá került, ez a köztes állapot már terhessé vált a tárgyaló felek számára, de a Nemzeti Hadsereg segítségével új, kozervatív rendszert építő Horthy Miklós már megfelelő partnernek tűnt. Magyarországnak csak ekkor, 1919 végén küldték el a meghívót a békekonferenciára.

A gróf Apponyi Albert által vezetett magyar delegáció hosszas munka után, Teleki Pál „vörös térképével”, etnikai, néprajzi, történelmi munkák és érvek tucatjával érkezett meg 1920 januárjában Párizsba – mindhiába. A magyar küldöttséget a tárgyalások ideje alatt házi őrizetben tartották, szót pedig csak 1920. január 16-án, a béketervezet véglegesítése után adtak Apponyi Albert vezérszónoknak. A konferencián Magyarországnak nem volt lehetősége érveket hozni a csehszlovák, román és délszláv területi követelések, a hamisított etnikai adatok és kérdőívek ellenében, az antantnak lényegében semmi másra nem volt szüksége, mint két megbízottra, akik aláírják majd a kész szerződést. Erre az aktusra végül 1920. június 4-én, a Nagy-Trianon palotában került sor, ahol két teljesen súlytalan politikus, Benárd Ágoston és Drasche-Lázár Alfréd írta alá a trianoni békediktátumot, ezzel szentesítették a történelmi Magyarország szétszakítását.

A trianoni béke pontjai ismertek: Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy kétharmadát, ennek megfelelően 320 ezer négyzetkilométer területű, húszmilliós középhatalomból 90 ezer négyzetkilométeres, hétmillió lakost számláló kisállammá vált. Románia megszerezte a Partiumot és Erdélyt, a délszláv állam a Délvidéket, Csehszlovákia pedig a Felvidéket és Kárpátalját. A béke minden más szempontból is gúzsba kötötte az országot, miután a háború egyik felelőseként tetemes jóvátételt szabott ki Magyarországra, hadseregét 35 000 főben határozta meg, és számos egyéb gazdasági és katonai kérdés kapcsán sértette a vesztes állam szuverenitását.
A trianoni békéről tehát mindezek alapján elmondható, hogy erőszakos diktátum volt, melyet egyoldalúan kényszerítettek Magyarországra, és amely végül megtagadta mindazon elveket, melyek nevében megszületett. Annak ellenére, hogy a területüket gyarapító országok célja hivatalosan a nemzeti önrendelkezés megvalósítása, önálló nemzetállamok létrehozása volt, a békekonferencián valójában az a cél vezérelte őket, hogy Magyarország területéből minél nagyobb részt szerezhessenek meg.

Nemzetállamok helyett soknemzetiségű országok jöttek létre, ahol a kisebbségbe szorult magyarság ugyanolyan diszkriminatív bánásmódban részesült, mint amivel korábban a Monarchia alatt éppen az akkori többségi magyarságot vádolták, csupán a szerepek fordultak meg. A béke a térség stabilitása szempontjából is káros volt, hiszen a győztes-vesztes ellentét kiélezése megszabta azokat a kényszerpályákat – Magyarország a revízió útjára lépett, a megalakuló kisantant pedig a megszerzett területek görcsös védelmére rendezkedett be – melyek mentén Közép-Európa később egy újabb világháborúba sodródott.

Bobula Ida: A mi határunk

Midőn az Úr ez országot teremté,
Gránit-hegyekből vont köré határt.
Határt, amit el nem mozdíthat senki,
Falat, minek az emberkéz nem árt.

Égy ezredévig éltünk itt e földön,
Az istenkéztől vont határ alatt,
Míg jött a béke és azok, kik győztek,
Nagybölcsen új határt alkottanak.

Piros irónnal húzták Trianonban.
Az Isten nézi, mosolyog és vár –
Előbb-utóbb majd megmutatja nékik: –
Hogy az Övé az igazi határ.

Elcsendesedésre


„Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: “Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?” Péter így válaszolt: “Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.  Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: “Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!”  Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.

ApCsel 2, 36-41

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

          Ha emlékeztek testvéreim március 15.-én találkoztunk utóljára személyesen, – ünnepelve az 1848-as forradalmat. Megemlékeztünk hőseinkről, – azóta eltelt több mint két hónap. Rendszeresen templombajárók ezt az időszakot kiszámolják eltelt vasárnapokra, kihagyott úrvacsoravételre, – habár tudom, hogy mindenki a maga módján azért megtartotta az istentiszteleteket, – sőt lehet, hogy úrvacsorázott is virtuálisan, – hiszen pl. a magyarországi és erdélyi egyházkerület is támogatott és lehetővé tett ilyet.

Elmaradt a húsvéti ünneplésünk együtt – de ezt – ha hiszitek, ha nem első adandó vasárnapi alkalommal bepótoljuk, hiszen ez a keresztyén egyház legfontosabb ünnepe, Jézus feltámadásának ünnepe!

De ma pündösdi ünneplésünk van soron és Pünkösd ünnepe is Krisztus ünnep. Ezen a napon váltotta valóra Jézus Krisztus azt az ígéretét, amelyet korábban adott tanítványainak, hogy: “Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok, és veletek vagyok minden nap a világ végéig”.

Jézus él, Isten jobbján ül, uralkodik a teremtett világunk, a kozmosz felett, de itt van közöttünk, – sőt, bennünk is, a Szentlélek Isten képviseli őt. Ez a Pünkösd titka. A Szentlélek nem valami újat hoz, ő Jézust hozza, a feltámadt és megdicsőült Urat. Jézusról szól, róla tanúskodik, Jézust dicsőíti, Jézus szavait juttatja eszünkbe és Jézust állítja középpontba. Ezért igaz, hogy a Pünkösd is Krisztus ünnep. És ezért beszélünk Pünkösdkor is Jézusról.

Így történt ez az első Pünkösdön is. A csodálatos jelek, a szélzúgás, a tüzes nyelvek olyanok voltak, mint ma a harangszó: felhívták az emberek figyelmét, és összegyűltek az apostolok házánál, ahol Péter szólni kezdett hozzájuk. Prédikációjában nem a Szentlélekről beszél, alig említi a csodás jeleket, – mi sem szoktunk a harangszóról prédikálni – ehelyett Péter Jézusról kezd beszélni. Ennek a beszédnek a záró, összegző mondatát hallottuk: „Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.”

Nem udvariaskodik, nem kertel, nem fogalmaz tapintatosan Péter. Elmondja, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia, az Isten Úrrá tette őt, és nyíltan hallgatói szemébe mondja, hogy ti pedig keresztre feszítettétek őt.

A következő mondat, amit Lukács evangélista – mert ő írta az Apostolok Cselekedeteit is – ír, az számomra szinte hihetetlen, mindenesetre megdöbbentő. Azt várnánk, hogy egy ilyen nyílt vádra felháborodott visszautasítás, tiltakozás, de legalább mentegetőzés lenne a válaszreakció. De szó sincs ilyesmiről, e helyett azt olvassuk, hogy: amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket.

Szeretett Testvéreim, ez a Szentlélek munkája. Hangzik az ige, és felébred a bűnbánat. Azt hiszem emlékeztek, hogy mondtam már a szószékrôl, más alkalommal, hogy nyilvántart az egyház többféle bűnt: “Culpa in omitendo et culpa in comitendo” – azaz bűnök, amelyeket azzal követünk el, hogy nem cselekszünk meg valamit, – ahogyan Jakab mondja, hogy aki tudna jót cselekedni, de nem teszi, – bűne az annak. És vannak azok a bűnök, amelyeket de facto, – gyakorlatilag elkövetünk. – Lehet ezt boncolgatni sokáig, hogy milyenek, melyek ezek a bűnök. – de én ezt mondom, hogy csak két féle bűn létezik, – testvéreim: a tied — és az enyém.

           Egyszerre rádöbbenünk, hogy rólunk van szó. Nem a másik ember bűnéről, hanem az enyémről.

A Szentlélek nagy csodái közé tartozik, amikor az igét hallva, olvasva felismerem: bűnös ember vagyok. Vétkeztem ellened és embertársaim ellen. Mea culpa, mea maxima culpa. Az én vétkem, az én igen nagy vétkem. Amíg ezt nem látjuk, amíg nem érezzük, hogy az ige szíven talált, amíg mentegetjük magunkat, amíg mindenki más bűnös, de én nem, amíg mindig a másik ember a hibás, én sohasem, – addig még nem volt Pünkösdünk, még nem tapasztaltuk meg a Szentlélek munkáját.

A megtérés a bűnbánattal, annak a beismerésével kezdődik, hogy rosszat tettem, rosszul éltem. Vigyázzunk azonban, ez nem a bűneink, a rossz cselekedeteink következményei miatti bánkódás. Sokan vannak, akik így érzik: valami bűnt követtem el és most szenvedek a következményei miatt. És azt mondják, hogy legközelebb majd óvatosabb leszek. Majd igyekszem elkerülni a következményeket. Nem a bűnt, hanem a negatív következményeit. Aki így gondolja, az nem a bűnét bánja, hanem önmagát sajnálja. A bűnbánat az, amikor szíven üt, hogy mit tettem! Hogy megbántottam a másik embert. És, hogy megbántottam Istent. Áltattam magam, hogy hívő ember vagyok, templomba járok, úrvacsorát veszek, imádkozom, de valójában elutasítottam Jézust, és kizártam az életemből. A bűnbánat az, amikor mindezt látni kezdem, és fájni kezd, hogy milyen ember vagyok is én.

Hadd kérdezzem, hogy fájt-e már, hogy megbántottál valakit? De még inkább azt kérdezem, hogy fájt-e már valaha, hogy megbántottad Istent, azt, Aki úgy szeretett, hogy a Fiát, Jézust halálra adta érted? Van egy ritka betegség: a fájdalomérzet hiánya. Nagyon veszélyes, mert a fájdalom hiányában az ember mindenféle súlyos következményekkel járó károsodásnak van kitéve. A bűnbánat hiánya a lélek ilyen betegsége. Imádkozzunk azért, hogy a Szentlélek adja nekünk a bűnbánat ajándékát!

A Szentlélek másik nagy csodája az, hogy ennek a bűnbánatnak a nyomán felébred bennünk a változás utáni vágy. Akik Péter apostolt hallgatták, azok megkérdezték: Mit tegyünk? A Szentlélek által ébresztett bűnbánat ma is ezzel a kérdéssel folytatódik: Mit tegyek? Hogyan változhatok meg? Akiben ez a kérdés felébred, az biztos lehet abban, hogy a Szentlélek munkálkodik benne.

Péter apostol válasza az, hogy térjetek meg és keresztelkedjetek meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára! Péter ezzel azt mondta, hogy van szabadulás, mert van Szabadító. Jézus ez a Szabadító, akinek a neve is ezt jelenti. Születése előtt azt mondta anyjának az angyal, hogy nevezd nevét Jézusnak, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. A bűnbánatra Isten bűnbocsánattal válaszol.

 Ezért lett emberré Jézus, ezért halt meg a kereszten, ezért támadt fel a halálból, és ezért küldte el a Szentlelket. Mi bűneinkkel megfeszítettük őt, Ő pedig Szentlelke által megbocsátást és új életet ad mindazoknak, akik megbánták bűneiket. A Biblia ezt megtérésnek mondja. Lezárul az életem bűnnek szolgáló szakasza és elkezdődik egy új, amelyikben most már Jézus az uralkodó. Ezt a változást, a megtérést azzal pecsételték meg Péter hallgatói, hogy megkeresztelkedtek Jézus nevében.

Sokan közülünk már gyermekkorban részesülhettünk a keresztség sákramentumában, de útközben talán elfelejtettük, vagy nem is lett egészen világossá még, hogy a keresztségünkben Istené lett az életünk. Mégsem kell újra megkeresztelkednünk, csak meg kell térnünk, és azt mondanunk: Hiszen én már gyerekkoromtól Jézusé vagyok! Mostantól másként, az ő szava szerint akarok élni. Ez a megtérés. Ha tudatosítjuk, hogy az életünk Istené, hogy a miénk már régóta a bűnbocsánat és az új élet ajándéka, hogy rajtunk van Jézus pecsétje, akkor a gyakorlatban is lezárhatjuk a múltat, és elkezdhetünk egy új életet. Mindez a Szentlélek munkája bennünk. Így élték át sokan, – az ige azt mondja háromezren – életük megújulását az első Pünkösdkor, és azóta is sokan, így élik át ma is. És mi is, mindegyikünk, közöttük lehetünk.

Befejezésként egy történetet mondok el, amit Patricia St. Johns, keresztény gyermekkönyv írótól olvastam.

Az amerikai vadnyugat egyik eldugott aranyásó településére egy nap egy asszony érkezett, aki gyermeket szült, de a szülésben meghalt. Az egyik aranyásó megszánta a gyermeket, magához vette. De amikor le akarta fektetni, rájött, hogy a kunyhójában piszok, rendetlenség van, nincs hová tenni a kicsit. Kénytelen volt hát nekiállni, kitakarítani, helyet készíteni. A gyerek növekedett, már nézegetett, és az aranyásó arra gondolt, milyen szegényes is ez a hely. Így aztán nekilátott, kifestett, némi színt vitt a kunyhóba, és amennyire tudta, feldíszítette képekkel. Amikor a gyerek már mászni, majd járni tudott, kiment az ajtón is, ekkor az aranyásó aggódni kezdett. Az udvar, a kis kert csupa lom, szemét, sáros, nem igazán jó hely egy gyereknek. Ezért rendbetette az udvart, a kertbe növényeket ültetett, sőt még kívülről is kimeszelte hófehérre a házat. Azután valami rendkívüli történt. A szomszédok és a település többi lakója is elkezdte rendbetenni, szépíteni a házát, kerteket ültettek, versenyeztek egymással, és az aranyásó település képe megszépült. Mindez azért, mert egy aranyásó befogadott egy kisgyermeket. A kisgyermek változtatta meg a település életét.

Nem hiszem, hogy magyaráznom kellene, hogy hogyan jön ez a történet Pünkösdhöz. Jézus újra itt van, a Szentlélek elhozta őt közénk. Térjetek meg és újítsátok meg a keresztségeteket bűneitek bocsánatára, és veszitek a Szentlélek ajándékát!

Erre segítsen meg könyörülô Istenünk. Ámen

Pünkösdi ima

Szentlélek Isten, virrasztva és imádkozva kérünk, légy velünk mindig. Nem azt kérjük, hogy céljaink szolgálatába állj, hanem hogy ismertesd meg velünk Istent és útjait, és tedd, hogy mindig Istennel legyünk, akaratát cselekedve.

Add, hogy halljuk hangodat, felismerjük jelenlétedet és mindig tisztelettel és imádattal álljunk Istenünk előtt. Köszönjük, hogy megismerhetünk és bennünk maradsz. Tedd számunkra ezt a virrasztást is szívünkbe írt törvényedre emlékeztető jellé. Köszönjük, hegy ígéreted szerint kiáradsz Isten egész népére, és mint az eső a kiszáradt talajt, életre kelted személyiségünket.

 Mi, természettől eltávolodott emberek az esőt már csak „rossz idő”-nek nevezzük; gyógyítsd meg hasonló, torz idegenkedését korunk emberének Istentől, amely minket is megfertőz. Alakítsd át szívünket, hogy befogadjuk Isten Szavát és mindennek ellenére hűségesek legyünk ahhoz. Add meg nekünk a könyörgés és a dicséret érzékét.

Taníts meg minket imádkozni és átélni istengyermekségünket. Szüntelenül ébressz fel, hogy ne rohanjuk át, vagy töltsük „kómában” az életünket, hanem imában megalkotott rend és terv szerint. Add, hogy helyesen beszéljünk, amikor Krisztusért zaklatnak s légy velünk minden nap, hiszen naponta érezzük a világ ránk nehezedő fenyegetését: adj nekünk bátorságot és az ellenségeink iránt szeretetet.

Őrizz meg attól, hogy rosszal viszonozzuk a rosszat. Légy vigasztalónk és pártfogónk. Add, hogy Benned találjunk biztonságot, e világon való anyagi és társadalmi bizonytalanságot vállalva Krisztusért. Adj bátorságot, hogy nemet tudjunk mondani a sodró erejű és rejtett kollektív bűnökre, s hogy ne hallgassunk Isten küldetésében. Légy erőnk a kicsiség, hírhedtség, megalázottság vállalására. Miként Jézus megvallotta az Atyát egész életével, úgy tegyünk mi is tanúságot Istenről Jézus szavainak hirdetésével.

Vezess, hogy a Krisztus hirdette Igazságot, amelyet az apostolok továbbadtak, tisztán értsük és meg is valósítsuk. Légy erőnk ebben a tanulásban és hitünket növeld.

Adj nekünk örömben gyümölcsöző lendületet, hogy meg ne keseredjünk, le ne törjünk, hivatásunk meg ne szürküljön a botránkoztató problémák láttán.

Őrizd meg Isten népe egységét, még némely vezetőinek romboló tevékenysége ellen is.

Adj nekünk meleg, testvéri szeretetet hogy egy szív, egy lélek legyünk és kiálljuk a szétszóratás hosszú éveit is.

Légy a közösség Lelke, s a legkisebb szeretetközösségé, a házasságé is. Segíts a jó párválasztásban és a tiszta szerelemben.

Add, kérünk adományaidat Krisztus testének építésére, legyen életünk jel, hívás a többiek számára Isten felé, a közösségen belül is, s a világban is; az Evangélium szolgálatára, hogy gyógyíthassuk a lelkeket, akiket szívünk elé teszel. Légy velünk, hogy teremjük a Lélek gyümölcseit.

BULÁNYI GYÖRGY

Elcsendesedésre

“Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombat napján a zsinagógába, és felállt felolvasni. Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvet, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva: “Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.”

(Lukács 4:16-19)

Kedves Testvéreim, Keresztyén Gyülekezet!

Az amerikai elnökválasztás folyamatának a bevégzése minden negyedik év január 20-án történik, amikor is a megválasztott elnök leteszi a hivatali esküt és elmondja azt a bizonyos “inaugural address”-t, a székfoglaló beszédét. Január 20-t mondtam, – kivéve, ha az a nap vasárnapra esik, – akkor mindez következő nap, azaz január 21-én történik, – ezáltal is megszentelve az Úr napját.

Az igerész, amit textusként kiválasztottam Jézus székfoglaló beszéde, amelyben röviden kijelenti, hogy földi szolgálata miből áll majd: megváltás a Sátán hatalmából, a fogságból való kiszabadítás, az evangélium hirdetése. És mindezt szombatnapon teszi a zsinagógában, – hiszen, úgy olvastuk, hogy szokása szerint elment szombaton a zsinagógába. Jó, jó, mondhatnánk, – mennénk mi is templomba, hiszen mi is szoktunk, de a járvány miatt a templom is zárva van. Igen, – de reméljük most már nem sokáig, – reméljük, hogy hamarosan együtt lehetünk Isten színe előtt, – együtt magasztalhatjuk Istenünket, – ahogy szoktuk. De figyeljük meg, hogy Jézus azzal, hogy a zsinagógába megy mit is tesz? Megtartja a szombatot, betartja a Tízparancsolat egyik kulcs törvényét. Példát mutat, ahogyan később Ő maga mondja, nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt, – sőt ellenkezőleg, – azért, hogy betöltse.

Valaki úgy fejezte ki a véleményét a negyedik parancsolatról, hogy erre épül minden más, – ezzel kezdődik a hitélet, – mert ha megtartod, megszenteled az Úr napját, akkor azokkal a dolgokkal foglalkozol, amelyek rávezetnek több tudásra, Isten jobb megismerésére, arra, hogy miért is szükséges Isten összes törvényeinek elsajátítása. A megszentelés azt jelenti, hogy azzal, hogy Istennek szentelem oda ezt a napot, egyben kifejezem, hogy önmagamat szentelem oda neki. A világ az Úr napját egyszerűen pihenőnapnak nevezi, – bizonyos értelemben az is. A pihenés ideje a felüdülés idejévé is lesz számomra. Felüdít az, hogy találkozom az Atyával, az Igével és a Szentlélekkel. E megszentelő találkozásban bűneimtől feloldozást nyerek és megigazulok. Ugyanakkor az Úrral való találkozásban oldódnak fel életem belső feszültségei. Mert az Istennel való találkozás folyamán találkozom atyámfiaival is, feloldódnak a köztünk lévő feszültségek, leomlanak az elválasztó falak.

Ilyen értelemben rá kell ébredjünk arra, hogy Isten nem önmagáért rendelte el a hetedik napon való munkaszünetet, hanem pontosan az ember érdekében. Meg kell maradni egy egészséges ritmusnak, – sajnos a mai társadalom pénzhajhászása mást diktál. Természetesen dolgozni kell, Az ember méltósága abban van, hogy tud dolgozni, és le tudja tenni a munkát, és tud pihenni. Ahol ez a kettő nincs harmóniában, ott nincs emberi méltóság. Isten hívő népét mindig is a tisztességes, becsületes munka jellemezte. Pál írja az 1Thess 4,11-ben: “Tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, a magatok dolgát végezzétek és saját kezetekkel dolgozzatok!” A hívő ember nem lehet munkakerülő, ingyenélő, másokat megkárosító. A munka óv meg az unalomtól, nélkülözéstől és a bűnözéstől is. 
Sok bölcsességet rejt a régi mondás: “Úgy dolgozz, mintha örökké élnél és úgy imádkozz, mintha holnap meghalnál!

Tompa Mihály református papköltő írja:

“Munkásság az élet sója,

A romlástól mely megójja.

Csak az, aki nem hevert,

Várhat áldást és sikert.”

Isten áldása kell a munkához. Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napotAzt, hogy a munkánkon hat napon át lesz-e áldás az attól is függ, hogy az ember megtartja-e a hetediket. Jézus erre ad példát textusunkban, és erre buzdítok mindenkit, hogy a zárt templomajtó ellenére tartsa meg, szentelje meg az Úr napját az otthonában is. Erre segítsen meg könyörülő Istenünk. Ámen

Mindenható Kegyelmes Istenünk!

Köszönjük Neked a nyugalom napját, – köszönjük, hogy kiválasztottál magadnak, – köszönjük, hogy gyermekeidnek nevezhetjük magunkat Jézus Krisztus által.

Segíts meg bennünket, hogy megszenteljük a napot, amelyet arra rendeltél számunkra, hogy lélekben és igazságban tiszteljünk otthonainkban is.

Jézus Krisztus, köszönjük az értünk hozott áldozatot, a megváltást és azt, hogy amint ígérted velünk vagy minden napon az idők végéig.

Imádkozunk keresztyén egyházainkért, gyülekezetünkért, szeretteinkért. Fohászkodunk betegeinkért, – légy velük, gyógyísd, vigasztald a szenvedőket.

Hozz reánk jobb napokat Istenünk, hárísd el rólunk a járvány veszélyét, add vissza azt az örömünket, amit akkor éreztünk, amikor házadba jöhettünk.

Maradj velünk kegyelmeddel, add nekünk a te békességedet, áldj meg minket. Jézus nevében fohászkodunk. Ámen

Elcsendesedésre

 “Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.” (Jakab 1,2-4)

Kedves Testvéreim, Szeretett Gyülekezet!

          Sokan panaszkodnak, – megjegyzem megalapozottan-, manapság, hogy milyen időket élünk, – hogy mennyi megpróbáltatásban van részünk, hiszen körülvettek a bajok, a betegség, a járvány veszélye, az ezzel járó félelem, szorongás. Jakab azt írja, hogy ezeknek örülnünk kell! És megmagyarázza, miért: hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Más szóval a próbák fejlődést, növekedést eredményeznek. Ahogyan jó kertészek tudják hogyan kell a fákat, bokrokat megmetszeni, hogy szépen fejlődjenek, Istenünk is ezt teszi velünk. Gondoz, szeretettel, – még akkor is ha az néha fáj nekünk. Ezek a próbák azt szolgálják, hogy megerősödjünk általuk, ne engedjük, hogy a próbák győzzenek le minket, hanem mi győzedelmeskedjünk a megpróbáltatások között is, – és ha sikeressek vagyunk ebben, az megelégedettséggel, jó érzéssel, örömmel kell eltöltsön.

          Sokunknak sajnos ez nem jön össze így. A világ terhei, gondjai sokszor erősebbnek tűnnek, legyengítenek, elesünk, önsajnálkozásba kezdünk, panaszkodunk, sírunk és rettegünk, hogy mi más érhet még.

          Ezért biztat Jakab állhatatosságra, azaz kitartásra, – mert akkor válnak cselekedeteink tökéletessé, – akkor válunk mi hibátlanokká, – akkor termünk jó gyümölcsöket. A harag, a depresszió igenis természetes emberi reakciók, de a hívő embernek meg van a tudása arra, hogy hogyan kezelje ezeket. A hívő ember magába kell tekintsen, hogy felismerje és megbánja bűneit, hogy böjtölés és imádkozás által közelebb kerüljön ilyenkor az ember Istenéhez, – Isten ezt várja is. Ha az ember közeledik, Isten már vár reá. “Közeledjetek az Istenhez, és Ő közeledni fog hozzátok” – írja ugyancsak Jakab apostol a 4. rész 8. versében.  

          Ránkkövetkező csütörtökön az Úr mennybemenetelére emlékezünk, Áldozócsütörtök lévén, amikor is Jézus azt ígérte, hogy Szentlelke által velünk lesz az idő végezetéig, – kézen fogva vezet minket, az Ő áldozata árán hívhatjuk Istent Atyánknak, – rajta keresztül közeledhetünk Istenhez.

És mikor közelebb kerülünk Istenhez megváltozik gondolatmenetünk, megváltozik hozzáállásunk. Pál fogalmazza meg ezt legjobban a 2. Korintusi levélben: “Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére. Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk,”

          Arra szeretném felhívni a figyelmünket, – hogy Jakab is, Pál is ugyanúgy állítja időrendbe a dolgokat: a tökéletesség, a fogyatkozás nélküli hibátlanság, a minden mértéket meghaladó nagy és örök dicsőség a próbák és az azokkal járó időleges szenvedés után jön, – nem előtte és nem közben.

          Akinek pedig még kétsége lenne afelől, hogy ezek a próbák és ideiglenes szenvedések a javunkat szolgálják, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, vagy ha valaki azt gondolja, hogy kiestünk Isten kezéből, hogy Isten nem törődik teremtményeivel, gyermekeivel, akkor olvassuk el a Zsidókhoz írt level néhány versét a 12. részből: “mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak.” (Zsid.12,6-8)

          Próbára tesz tehát Isten, de szeretettel teszi, mint jó Atyánk, megengedi a bajokat, betegségeket, de ha kitartunk, ha álhatatosak maradunk, ha hitünk és bizalmunk nem inog meg, jutalomban részesülünk. Jakab a felolvasott rész 12. versében ezt írja: “Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.”

          Erre segítsen meg könyörülő Istenünk. Ámen.

Mindenható Kegyelmes Istenünk!

Magasztaljuk szent neved a hozzánk való szeretetedért, melyet érzünk naponként. Bár a világ gondjai, a próbák, bajok, betegség körülvesznek ugyan, mégis tudjuk, hogy hozzád menekülhetünk, a Te karjaidban védelmet találunk, gondunkat viseled és igazi lelki békesség vehet körül bennünket.

Jézus Krisztusunk, aki az Atya jobbján közbenjársz és fohászkodsz értünk Szentlelked által légy velünk, neveld hitünket, erősítsd bizalmunkat, adj új reményt a holnap felől.

Imádkozunk szeretteinkért, betegeinkért, minden szenvedő embertársunkért. Imádkozunk gyülekezetünkért, keresztyén egyházainkért. Imádkozunk a lehetőségért, hogy ismét egybegyülhessünk templomainkban magasztalni Téged Istenünket.

Addig is maradj velünk, add a te békességedet, áldj meg mindannyiunkat. Jézus nevében fohászkodunk, Ámen.

Elcsendesedésre

“Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat.” (János ev. 14, 1-4)

Kedves Testvéreim, Keresztyén Gyülekezet!

Jézus a pászkavacsora alkalmával Nagycsütörtökön mondja ezeket a szavakat. Megmossa a tanítványok lábait, előrejelzi, hogy Júdás nemsokára elárulja őt, előrejelzi, hogy Péter nemsokára megtagadja, – és kijelenti a tanítványoknak, hogy el kell hagynia őket, – de majd ismét eljön!

Veszélyhelyzetek, próbák, betegségek megrendítenek lelkünkben, – ilyenkor érzékenyebbek vagyunk, sérülékenyebbek, – de Jézus a mai üzenetben azt mondja a számunkra, hogy ne nyugtalankodjunk, csak higgyünk őbenne. Tudom, nem egy könnyű dolgot vár tőlünk a Mester, – megpróbáltatásaink közepette legyen erősebb a hitünk és bizzunk őbenne és jóra fordulnak dolgaink. Megpróbáltatások közepette, testvéreim pontosan az ellenkezője szokott történni, ugye, – inkább elveszítjük a hitünket. Ezért bátorít minket Jézus, hogy ezt ő nagyon is jól tudja, – de higgyünk és bizzunk benne.

Egy repülőút alkalmával az utasok a következőt hallják a hangosbemondón a pilótától: – Hölgyeim és uraim, elveszítettük az egyik meghajtónkat. Aggodalomra nincsen ok, csak egy órával később érkezünk majd célállomásunkhoz. Fél óra múlva a pilóta ismét: – Kedves utasok, elveszítettünk még egy motort, – két órával később érkezünk meg. Egy óra múlva a pilóta a következőket mondja be:                 – Hölgyeim és uraim, elveszítettük a harmadik meghajtónkat is, ennek következtében négy óra késéssel érkezünk meg. Mire az egyik hölgy utas ezt mondja a férjének: – drágám, kezdek aggódni, – ha elveszítjük a negyedik meghajtót is az egész éjszakát a levegőben töltjük…

Jézus életének utolsó 24 órája sem maradhat meg arra, hogy azt a tanítványokkal töltse, mielőtt elfogják, megkínozzák és keresztre feszítik, – de amíg lehet békességben szeretne megvacsorázni, nyugodtan elbeszélgetni.

“Ne nyugtalankodjék a ti szívetek” mondja Jézus, és János evangéliumának ezt következő sorai, a 14., a 15., a 16. valamint a 17. fejezetei az utolsó vacsora beszélgetését örökítik meg.

Ezt mondja Jézus először: igen, most el kell mennem, de ne nyugtalankodjatok, – vissza fogok jönni; – addig is egy másik Pártfogót, a Szentlelket küldöm el nektek; – és az én békességemet hagyom nektek. Aztán: én vagyok az út, az igazság és az élet; valamint én vagyok a szölőtő, – maradjatok meg bennem; és: ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben; és egymást szeressétek; barátaimnak hívlak, nem szolgáknak; és bármit kértek az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Igen a világ gyűlölni fog, és üldözni fognak, de a Szentlélek elvezet majd titeket a teljes igazságra. És ezeket követően a 17. rész Jézus főpapi imádsága.

Milyen szép, kedves és kellemes vacsorai beszélgetés! Jézus felkészíti tanítványait arra, ami következni fog, megbékélteti szivüket, megnyugtatja őket. Ha hisztek bennem, nem kell félnetek, – mondja Jézus a tanítványoknak, – és ez az üzenete számunkra is testvéreim, – ezekben a napokban különösen. Valamint utat mutat nekünk: én vagyok az út, az igazság és az élet.

Karl Barth német teológus Princetonban tartott előadást és egy hallgató a végén a következő kérdést tette fel neki: Uram, nem gondolja, hogy Isten kinyilatkoztatta magát más vallásokban is, nem csak kizárólag a keresztyénségben. Karl Barth határozottan válaszolt: Nem! Isten nem nyilatkoztatta ki magát egyetlen vallásban sem; Ő egyetlen Fiában, Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki magát. Ezért mondja Jézus: “Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van.”

Higgyünk testvéreim, – Jézus számunkra is nyugalmat és az ő békességét igéri, utat mutat és életet, –  örök életet ad, – helyet készít nekünk az atyai házban. Segítsen meg könyörülő Istenünk, hogy oda eljuthassunk majd. Ámen.

Mindenható Kegyelmes Istenünk!

Magasztaljuk szent neved, aki megalkottad, fenntartod és bölcsen igazgatod ezt a világot.

Köszönjük, hogy megteremtettél minket, köszönjük, hogy még megtartottad életünket, és köszönjük a megváltást, amelyet Szent Fiad áldozata árán magunkénak tudhatunk, ha elfogadjuk Őt Urunknak és Megváltónknak. 

Kérünk Istenünk erősíts minket naponként, növeld hitünket, segíts Benned jobban bízni, ne engedd, hogy a bajok, a jelen próbái, a járvány vagy betegség elvonjon Tőled.

Maradj velünk kegyelmeddel, légy a betegekkel, a magányosokkal, adj nekünk vigasztalást, adj új reményt, add nekünk a Te békességedett, áldj meg minket.

Jézus nevében fohászkodunk. Ámen

Elcsendesedésre

“Egy Lévi házából való férfi elment, és feleségül vette Lévi egyik leányutódját. Az asszony teherbe esett, és fiút szült. Amikor látta, hogy milyen szép, három hónapig rejtegette. Amikor azonban nem tudta már tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sás közé. A gyermek nővére pedig ott állt távolabb, hogy megtudja, mi történik vele. 

A fáraó leánya éppen odament, hogy megfürödjék a Nílusban, cselédjei meg ott járkáltak a Nílus mentén. Megpillantotta a kosarat a sás között, odaküldte a szolgálóleányát, és kihozatta azt. Fölnyitotta, és meglátta a gyermeket; hát egy síró fiú volt! Megszánta, és ezt mondta: A héberek gyermekei közül való ez. 

A kisfiú nővére pedig ezt kérdezte a fáraó leányától: Ne menjek, és ne hívjak egy szoptató asszonyt a héberek közül, aki majd szoptatja neked a gyermeket? 

A fáraó leánya így felelt: Eredj!

A leány elment, és a gyermek anyját hívta oda. 

Vidd magaddal ezt a gyermeket – mondta neki a fáraó leánya –, és szoptasd őt helyettem, én pedig megadom jutalmadat! Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta. 

Amikor a gyermek nagyobb lett, elvitte a fáraó leányához, aki a fiává fogadta. Mózesnek nevezte el, mert ezt mondta: A vízből húztam ki.”

(2Mózes 2,1-10)

Szeretett Gyülekezet, Kedves Testvérek!

Ez a jól ismert bibliai történet azokba a távoli időkbe enged betekintést nyernünk, amikor Isten népének szinte egyik napról a másikra nem mindennapi körülményekkel kellett szembesülnie.

Egy nép, mely az éhség idején nagycsaládként érkezett Egyiptom földjére, kezdetben nem panaszkodhatott. A nagycsalád, -József a fáraónak tett gondviselésszerű megbizatása révén-, Isten kegyelméből még kiváltságosnak is érezhette magát, hiszen az ország legjobb részén, a Gósen földjén telepedhettek le jövevényként. Évtizedek, évszázadok múltán a nagy családból nagy néppé, életerős néppé formálódhattak idegenben. A változás akkor következett be életükben, amikor életerejük, nagyságuk az új uralkodónak szemet szúrt. A fáraó félni kezdett tőlük, és kegyetlen intézkedéseket foganasított velük szemben, hogy megtörje, elsorvassza őket. Először kegyetlen kényszermunkával kellett szembenézni a felnőtt, életerős embereknek, majd a kicsinyeikkel szembeni gyilkos indulattal  és ennek következtében az ő elvesztésük miatti gyász fájdalmával.

Ezekben a nem mindennapi nehézségekben küzdve, még kezdetben nem sejthette szívük, hogy Isten velük való tervét nem tudja megtörni a velük szembeni elvakult indulat. Nem sejthette a szívük, hogy Isten irántuk való mentő szeretetteli igyekezete, szabadítása előbbre jár, mint a velük szemben megnyilvánuló ártó szándék. Nem sejthette a szívük, hogy a naponkénti megpróbáltatásaik is javukat, megmaradásukat szolgálja majd azon az úton, amely az egyiptomi szabadulásukat követően, a 40 éven át tartó pusztai vándorláson át, a tejjel mézzel folyó földre, az igéret földjére vezetett. Nem sejtette a szívük azt sem, hogy nem mindennapi körülmények között Istenükhöz is közelebb kerülnek majd.

Egy dolgot azonban Isten igéjéből látni vélhetünk: a mindennapi nehézségeik, küzdelmeik ellenére tovább folyt az életük. Nem voltak ideálisak a körülmények, az emberek mégis házasodtak, családot alapítottak, gyermekeket vállaltak, egyen-egyenként is életekért küzdöttek. Nagyon szépen megmutatkozik ez a küzdelem a bába asszonyok hozzáállásában, akik nem puszta emberi bátorságból, hanem istenfélelemből szembe mertek helyezkedni az akkori uralkodó életellenes parancsával, és így életben hagyták a megszületett fiú gyermekeket. De ez a szép küzdelem fedezhető fel azok életében is, akik a kicsiny Mózessel valamilyen módon kapcsolatba kerülhettek.

Az édesanya a benne megfogant kis életet nehézség közepedte is vállalta, két nagyobb gyermeke mellett megszülte és amíg csak tehette rejtegette, táplálta. Amikor pedig már gyermekét rejtegetni nem tudta, vízhatlanná tett kis gyékénykosárba helyezte és a Nilus növényekkel benőtt részénél vízre helyezte, – azaz reménytelenség között is reménykedve Isten gondjaira bízta gyermekét. Mózes nővére a kicsiny gyékénykosárkát távolabbról szemmel követte, majd a maga módján testvéri szeretetből mentette és így újra édesanyja karjaiba juttatta. A fáraó leánya a kiszolgáltatott kicsiny gyermeket megpillantotta, megszánta, védelmébe vette, engette, hogy egy ideig még más dajkálja, majd fiává fogadta. Törékeny női alakok dacoltak így a nép legnagyobb uralkodójának életellenes, ördögi parancsolatával szemben, amely önmagában véve sem volt veszélytelen. Törékeny női alakok háttérben folytatott napi küzdelme által is munkálhatta így Isten a jövendőt, formálta a történelmet.

De nem csak Mózes születésének történeténél, hanem az Úr Jézus Krisztus életében is és a történelem későbbi szakaszában is ott vannak a törékeny női alakok, akik szolgálata által Isten gondviselő szeretetét, szabadítását munkálta nemzedékről-nemzedékre.

Emlékezzünk meg ma azokról a törékeny lelkekről, akik a háborúságok közepedte csendesen vívták meg napi harcaikat, akik sokszor a világ szeme elől rejtetten szolgáltak, akik mindenféle ellenszolgáltatás nélkül áldozatot hoztak, akik oly sokszor idegenek fiait is megszántak, remélve hogy az ő messze szakadt szeretteikkel is törődik majd valaki. Ott lehetnek lelki szemeink előttünk azok a törékeny lelkek is, akik ma is ápolnak, virrasztanak, imádkoznak, testi s lelki táplálékról is gondoskodnak… azok, akik elengednek, útra bocsájtanak, de távolról is szemmel tartanak,…akik, ha kell visszafogadnak, ismeretlenül is befogadnak, szeretetből felkarolnak, meghallgatnak, szinte észrevétlen tanácsolnak.

Anyáknapja alkalmával adjunk hálát mindazokért a törékeny lelkekért, édesanyákért, akik életünkben gondviselő szeretettel voltak, vagy vannak felénk, akik rendkívül nehéz körülmények között is vállalták, vagy vállalják ma is Istentől kapott megbizatásukat.

Imádkozzunk mindazokért, akik a mostani nehéz körülmények között is küzdenek a kicsiny életekért, s mindent megtesznek megóvásukért. Gondoljunk azokra, akik törékeny leányokként, nőkként, asszonyokként, nem utolsó sorban édesanyákként a frontvonalon küzdenek sokak életben maradásáért, akik az elesettekkel, segítségre szorulókkal úgy igyekeznek törődni, mint sajátjukkal, és otthonaikban is több szerepben igyekeznek helytállni. Gondoljunk azokra a nagyszülőkre, akik kicsiny gyermekeket dajkálnak, s családokat egyben tartanak, míg a felnőtt gyermeküknek heteken, olykor hónapokon keresztül a családtól távol kell hivatásukat, szolgálatukat betölteniük.  Gondoljunk azokra a törékeny lelkekre, akik a sokféle tragédiákat látva elhagyatottakat, árvákat és özvegyeket felkarolnak. Azokra, akik tehetetlenségükben, négy fal között ágyhoz kötötten is Isten előtt tusakodva imádságban hordozzák a mi életünket, s ezt a sok nyomorúsággal teli világunkat. Könyörögjünk azokért a törékeny lelkekért is, akiknek veszteségeket kellett átélniük, akik gondoskodnának még ha tehetnék édesanyaként, de már nem tehetik, mert szeretteik nélkül kell tovább menniük, küzdeniük.

Mennyei Jó Atyánk, Urunk Istenünk!

Most amikor, a Te kezed reánk nehezedett, Te jól tudod, milyen sokfelé járnak a gondolataink. Te látod, hogy milyen sokféle aggodalmaskodást rejt magába a szívünk, miközben próbálunk beléd kapaszkodni, benned reménykedni, igédből biztatást kihallani.

Hálát adunk néked, hogy mindezidáig megsegítettél bennünket, s nem hagytál magunkra. Köszönjük, hogy a gondoskodó szeretetedből ma is jutott nekünk.

Kérünk bocsájtsd meg, ha sok mindent, ami korábban biztonságot, nyugalmat adott számunkra természetesnek vettünk, vagy ha egymással szemben elégedetleneknek, hálátlanoknak bizonyultunk.

Kérünk, adj nekünk bölcs szívet, hogy életünket Neked tetsző módon tudjuk vezetni, hogy Neked tetsző döntéseket tudjunk hozni, s Neked tetsző módon tudjuk egymás iránt szeretetünket is kimutatni. Kérünk, segíts sokféle megbizatásunkban a Te dicsőségedre élni.

Kérünk adj nekünk olyan szívet, amely által akarjunk és merjünk Neked szolgálni.

Kérünk adj szánkba olyan szavakat, és segíts olyan cselekedetekhez bennünket, amelyben Reád és a Te mentő szeretetedre mutathat, amely Krisztus Jézusban adatott nékünk.

Kérünk, adj erőt azoknak a törékeny lelkeknek, akik a frontvonalban és a háttérben is küzdenek, imádkozva szolgálnak.

Kérünk könyörülj meg ezen a többféle bűntől beszennyezet és többféle sebtől vérző világunkon, hogy lehessen megtérés, megújulás, gyógyulás, bátor hitbéli megnyilvánulás az élet védelméért, s az örök élet elnyeréséért fáradozva. Kérünk add meg nékünk, hogy nehézségeink közepedte hozzád közelebb kerülhessünk, s ha a járványon túljuthatunk, ne feledjük el, hogy megkönyörültél rajtunk. Ámen.

Anyáknapja alkalmából minden édesanyának, nagymamának, s azoknak, akik anyai szeretettel tudtak viszonyulni másokhoz, sok boldogságot, hosszú életet, jó egészséget kívánunk Isten áldásával!

Ha gyülekezeti szokásunknak most nem is tudunk eleget tenni, szeretnénk hangsúlyozni, hogy virágok nélkül is lehetünk megemlékezéssel azok felé az édesanyák felé, akik már nem lehetnek közöttünk, és kifejezhetjük köszönetünket azok felé, akik még szolgálnak körülöttünk!