Elcsendesedésre

“Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.”

(Máté ev. 11,28-30)

Szeretett Gyülekezet, Kedves Testvérek!

Megváltozott körülményeinkkel szembesülve nehezebb szavakat találni, gondolatainkat mederben tartani, feladatainkra fókuszálni, nehezebbnek tőnhet akár gyülekezeti körleveleinkben lévő néhány sort is becsülettel végig követni most.

A bezártságban újabb és újabb híradások zaklathatják fel lelkünket. Szeretteink felől jövő hírek aggodalommal tölthetnek el bennünket. A bezárt templomok ténye sokkalhat sokunkat. A szájmaszkokban, védőruhábakban közlekedő emberek látványa könnyeket csalhat ki a szemünkből. Fel sem tudjuk fogni, hogy egyik napról a másikra ennyire sebezhetőknek, kiszolgáltatottaknak bizonyul az életünk.

Reménykedünk, hogy sikerül a virus terjedését megfékezni, reménykedünk, hogy látszik majd az alagút vége, de addig valahogy boldogulnunk kellene. Most, amikor sokan a “papír gurigák” felhalomozásával, vagy a tartós élelmiszerek felhalmozásával nyugtatgatják a lelküket vagy sokan hosszas sorokat állnak ki, hogy lelki nyugalmukhoz, biztonságérzetükhoz szükséges felkapott portékával bebiztosíthassák magunkat, nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy szükségünk van arra is, amit Istenünk adhat nekünk.

A babiloni fogságban sínylődő népének, akiknek ajkán kifogyott az Istent magasztaló ének (lsd. 137. Zsoltár 1-2),mert nem csak a múltban elkövetett bűnök, s az istentiszteletek hiánya terhelte a jelenben szívét, hanem még a jövője felől is elveszítette minden reménységét idegen földön, így szólt Isten: “Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért!” s rögtön hozzá tette: Miért adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, fáradozásotok jutalmát olyanért, amivel nem lehet jóllakni? (Ézsaiás k. 55,1.)

Mi emberek újra és újra megkísértetünk azzal, hogy magunk vájta víztartókba vessük bizalmunkat, mint egykor Isten népe, s elhagyjuk az éltető vízforrásokat. Mennyi drága holmi, fizető alkalom, látványosság csábította vasárnap is az embereket, amelyekkel szemben szinte tehetetlenek voltunk, amikor templomba, istentiszteletekre hivogattunk. Mennyi csábító dolog vett körbe otthonainkban is, amelyek Istennel töltött csendességünkről elterelhették, vagy ma is elterelik figyelmünket. S mennyi minden most is kínálkozik, hogy a magunk módján segítsünk magunkon.

Vajon vágyunk-e igazán arra, hogy Isten az előttünk álló időszakban úgy táplálja a lelkünket, ahogyan igazán szükségünk van? Vajon vágyunk-e igazán megelígítettni azzal, amire igazán javunkat szolgálja? Vajon vágyunk-e arra a bőségre, amellyet igazán csak Istenünk tud nekünk megadni?

Ha azt tudjuk felelni, hogy “Igen.”, akkor is késztetést érezhetünk arra, hogy hirtelen a zsebünkbe nyúlva azt kérdezzük, hogy: “De mind ez mennyibe kerül?

Istenünk igéje azt mondja, “…jöjjetek…ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek …nem pénzért és nem fizetségért!

Megérteni, hogy nem tudjuk megfizetni azt, amit Istenünk kínál, de odajárulni hozzá rászorulóként, s mégis tartani a kezünket érte…sokaknak megalázónak tűnhet. Aki magát nagyobra tartja, az nehezen tud megalázkodni, s alázattal elfogadni. Mégis ez lehet számunkra az egyedüli megoldás, hiszen az úrvacsora közösségünkben is csak fizetség nélkül vehettük magunkhoz a kenyeret és a bort, hogy bűnbánattartásunk közben lelkünk javára, üdvösségünkre lehessen mindaz, amit az Úr Jézus vitt véghez értünk a kereszten.

Adja Isten, hogy így tudjunk élni minden ígével, mely Isten szájából adatott nékünk. Ámen.

Keressétek az Urat, amíg megtalálható! 

Hívjátok segítségül, amíg közel van!

(Ézs. könyve 55,6)