Elcsendesedésre

“Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.” (Ézsaiás 57,15)

Igeolvasás:

 “Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bétfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus előreküldte két tanítványát, és ezt mondta nekik: Menjetek az előttetek lévő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt. Oldjátok el, és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna nektek, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat. Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, aki alázatos, és szamárháton ül, igavonó állat csikóján.” A tanítványok pedig elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus pedig felült rá. A sokaság az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. Az előtte haladó és az őt követő sokaság pedig ezt kiáltotta: Hozsánna Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban! Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: Kicsoda ez? A sokaság ezt mondta: Ő Jézus, a galileai Názáretből való próféta.”

(Máté ev. 21, 1-11)

Szeretett Gyülekezet! Kedves Tesvérek!

Az Úr Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásával földi életének legnehezebb szakaszához érkezett el, a körülötte tolongó, ujjongó emberek azonban mit sem sejtettek ebből. Az előtte és mögötte haladó emberek szívét megragadta Lázár feltámasztása miatti örvendezés, s ezáltal különös reménységet tápláltak az Úr Jézus további cselekedeteit illetően. Királynak kijáró tisztelettel vették körbe, mert hirtelen lelki szemeik előtt kirajzolódni látszott Általa földi nyomorúságaikból való szabadulásuk útja, a rómaiak igájából való megváltásuk lehetősége. Csak jóval később kezdte megsejteni a tanítványok szíve, hogy az Úr Jézus nagyobb megkötözöttségből, a bűnök miatti nyomorúságukból kívánta őket megszabadítani, és örvendező életre elsegíteni, amikor a kereszthalált vállalta valamennyiünkért. S talán csak ennél is jóval később érthették meg az Úr Jézus által megtapasztalható szelídség és alázat jelentőségét, mely által megváltói munkáját elvégezte.

Szelídsége, alázata ugyanis nem csak abban fedezhető fel, hogy szegényes ruhában, igavonó állatra ülve elfogadta a körülötte tolongó csetlő-botló emberek üdvözlését, és elfogadta, hogy gyermekek és csecsemők által szerez dícséretet, hanem egész élete erről tanúskodott.

Életének gyönyörű összefoglalása az, amikor azt olvashatjuk Szentírásunkban, hogy ő “Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil.2, 6-8) Nem ragaszkodott mindenáron ahhoz a mennyei dicsőséghez, amely őt megillette, hanem oda tudta azt hagyni, hogy minket bűnös embereket megbékéltethessen Istennel, és üdvösséget szerezzen nékünk. Földi útján ki járt volna néki az Istent megillető tisztelet, ő mégsem várta el, hogy köszöntsék a tereken, hogy a zsinagógákban a fő helyen üljön vagy lakomákon az asztalfőn, mint az írástudók (Lk. 20), hanem elfogadta annak a farizeusnak a meghívását is, aki a vendégszeretet alapvető jeleit sem mutatta ki iránta. (Lk.7, 36kk) Nem háborgott körülményei ellen, hanem nehézségek között is kész volt a nyomorúságban lévőket megszánni, meggyógyítani. Kész volt, ő a Mester, lehajolni, s megmosni a tanítványai lábát, pedig már tudta, hogy eljött az ő órája. Meg tudta mosni a lábát annak is, aki készült őt elárulni, hogy még utolsó pillanatokban is példával szolgálhasson tanítványainak. (Jn.13.) Megalázta magát, hogy gyűlölködő, ártó szándék és szenvedések között is az Atya akaratát cselekedhesse, hogy szelíden szólva megtörhesse az bűnös ember csökönyös, megátalkotott, kemény szívét. Az Atya háza iránti féltő szeretetből is úgy ragadt csak ostort, hogy bántódása abból senkinek nem esett.

Az Úr Jézus meghajolt Mennyei Atyánk üdvözítő terve előtt és mentő szeretetből vállalta földi küldetését, megtéve ezzel az első lépést felénk bűnös emberekért.

Talán mindezt végig gondolva érthetjük meg, hogy az alázat, szerénység nem a gyengeség jele, nem valami beteges lelki állapot, hanem olyan megnyilvánulás, amelyhez nagyon is sok tudatosságra, nagyon is sok erőre van szükség, és amely igazán megoldást hozhat ebben a sok nyomorúsággal teli világunkban, és sok mindennel megterhelt emberi kapcsolatainkban.

A gőgös, felfuvalkodott, elbizakodott, fölényeskedő szív indulatában sok ártó szándék feszül. Isten keze olykor emiatt reánk nehezedhet, hogy a szívünket tisztogassa, s odaadóbban tudjunk járni azon az úton, amelyre elhívott bennünket, hogy a másikat különbnek tartva magunktól szolgáljunk.

Szentírásunkban olyan szép igéret adatott azok számára, akik önmaguk megalázására késznek mutatkoznak: “Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. (1Péter 5,6)

Istenünk megadta nekünk a választás lehetőségét. Meg van a lehetőségünk arra, hogy csak zúgolódjunk, háborogjunk, méltatlankodjunk, de arra is, hogy Isten kezéből megpróbáljuk – még ha nehéz is – elfogadni mindent, amit életünkben megengedett. Meg van a lehetőségünk arra, hogy sértettségből, hiúsából a másik embertől várjuk el, hogy közeledjen, hogy bocsánatot kérjen, de arra is, hogy mi tegyük meg az az első lépéseket. Meg van a lehetőségünk arra, hogy a másikkal szemben jogainkra hivatkozzunk, a másikkal szemben igazságérzetünkben erőteljesebben, keményen fellépjünk, a másik elé akadályokat görgessünk, a másikkal szemben erényeinkre hivatkozzunk, de arra is, hogy a másiknak érdemek nélkül is a javára tenni igyekezzünk. Meg van a lehetőségünk arra, hogy kemény megmondó, beolvasó embereknek mutatkozzunk, de arra is hogy a szeretet hangján szóljunk. Az Úr Jézus azonban az alázatra, szelídségre adott nekünk példát, s ehhez ígéretet is fűzött, amikor így szólt:

“Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.”

(Máté ev. 11, 29)

Adja Isten, hogy nem mindennapi körülményeink között, amikor testünk-lelkünk megpróbáltatik, ez az ígéret valós megtapasztalássá lehessen valamennyiünk számára!