Nagypéntek

“Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért. Még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.  (Róma 5,6-8)

Igeolvasás:

“Vele együtt feszítettek keresztre két rablót is, az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Akik elmentek mellette, a fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről! Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták az írástudókkal és a vénekkel együtt: Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott az Istenben, szabadítsa meg most, ha kedveli őt; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok.A vele együtt megfeszített rablók is ugyanígy gyalázták.

Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség támadt az egész földön. Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, éli, lámá sabaktáni, azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Néhányan az ott állók közül, akik hallották ezt, így szóltak: Illést hívja. Egyikük azonnal elfutott, hozott egy szivacsot, megtöltötte ecettel, nádszálra tűzte, és inni adott neki. De a többiek ezt mondták: Hagyd csak, lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse őt. Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: Bizony, Isten Fia volt ez!” (Mt.27,38-54)

Szeretett Gyülekezet, Kedves Testvérek!

Lehetnek az ember életének olyan szakaszai, melyek nyomtalanul múlnak el, és időnként megadatnak olyan időszakok is, amelyek mély barázdákat szántanak a lélekben. Olykor évek, évtizedek is kevésnek bizonyulhatnak, hogy megsejthessük milyen lélek lakozik valakiben, máskor egy-egy odavetett mondat is elegendőnek bizonyulhat arra, hogy szembesüljünk kit milyen szívbéli indulat hajt.

Virágvasárnaptól mindössze 5 napnak kellett eltelnie, hogy Isten egyszülött Fia a bűnösök között kereszten függjön, hogy fényes nappal három órán át sötétség boruljon a földre, hogy a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadjon, a föld megrendüljön és a sziklák meghasadjanak, de ennél is kevesebb időre, csupán néhány órára volt mindössze szükség, hogy megmutatkozzon mire képes a békétlenség útját választó, a gyűlölettől vakon cselekvő emberi indulat és az ezzel szemben megmutatkozó szeretetteli, menteni akaró Isteni igyekezet.

Az ártani akaró embereknek nem sok kellett, hogy az ünnepi előírásokat, s az igazságos ítélkezés szabályait megszegve közös elhatározásra jussanak, az éj leple alatt az Úr Jézusra halálos ítéletet mondjanak. Nem sok kellett, hogy hamis tanúkat keressenek, hamisan vádoljanak, lázítsanak, hogy fenyítés helyett halálos kimenetelű korbácsütést szorgalmazzanak, hogy a jártányi erővel alig bíró Úr Jézusnak napokig tartó kereszten való szenvedést kívánjanak. Nem sok kellett, hogy a keresztfán függő, nagy fájdalmakat hordozó, és komoly légzésgondoktól a szavakat magából már csak kipréselni tudó Úr Jézuson tovább gúnyolódjanak: “mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy,… Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről,… Bízott az Istenben, szabadítsa meg most, ha kedveli őt;…”

Mi volt erre a felelet? Az Úr Jézus, ott fájdalmak között, az Atya bocsánatáért esedezett, mert nem tudták, milyen bűn volt az, amit elkövettek ellene, és nem szállt le a keresztről, hogy valamennyiünknek bűnbocsánatot szerezhessen. Ő maga lett engesztelő áldozatul, hogy minket Istennel megbékéltessen.

Kiitta értünk a keserű pohárt, hogy nekünk ne kelljen kiinnunk. Vállalta értünk az Istentől való teljes elhagyatottságot, hogy nekünk magányosan se kelljen átélnünk a teljes elhagyatottságot. A végsőkig elment értünk, hogy nekünk a legnehezebb élethelyzetben is ott lehessen szívünkben az a bizodalom, hogy akik bűnbánattal Istenhez kiáltanak, azok megmenekülhetnek, akik Istenben bíznak, azok nem szégyenülnek meg, hogy ne feledjük el, Ő kész megbocsájtani, Ő kész velünk újjat kezdeni.

Az utóbbi napok, hetek alatt sokunk szíve megterhelődhetett, nem mindennapi körülményeink között a mi vétkeink, gyarlóságaink is elénk kerülhettek. Elbizonytalanodott világunkban, próbáljunk emlékezni, és emlékeztetni másokat is arra, hogy áll a Krisztus szent keresztje, elmúlás és rom felett. A kereszt előtt leborulhatunk, bűneinkért, mulasztásainkért bocsánatot kérhetünk. Tegyünk azért, hogy ez a Nagypéntek nem múljon el nyomtalanul, hiszen az Úr Jézus a mi bűneinket is felvitte a keresztre, s ott miattunk, helyettünk, érettünk is szenvedett.

Áll a Krisztus szent keresztje

Elmúlás és rom felett,

Krisztusban beteljesedve

Látom üdvösségemet.

Bánt a sok gond, űz a bánat,

Tört remény vagy félelem:

Ő nem hágy el, biztatást ad:

Békesség van énvelem.

Boldogságnak napja süt rám;

Jóság, fény jár utamon:

A keresztfa ragyogásán

Fényesebb lesz szép napom.

Áldássá lesz ott az átok,

Megbékéltet a kereszt;

El nem múló boldogságod,

Békességed ott keresd!

Áll a Krisztus szent keresztje

Elmúlás és rom felett,

Krisztusban beteljesedve

Látom üdvösségemet.

(Református Énekeskönyv 230. dícséret)