Húsvét

“Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok, milyen reménységre hívott el titeket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön. Minthogy hatalmának ezzel az erejével munkálkodott Krisztusban, amikor feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. Mindent az ő lába alá vetett, és őt tette mindenek felett az egyház fejévé. Ez az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben.

(Efezus 1,15-23)

Igeolvasás:

 “Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján, korán reggel, napkeltekor elmentek a sírbolthoz, és így beszélgettek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról? Amint felnéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek. Kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és rémület fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.” (Márk 16,1-8)

Szeretett Gyülekezet, Kedves Testvérek!

Nem csak Nagypénteken, hanem Húsvét hajnalán is megremegett a föld. Az Úr Jézus halálból való feltámadásánál Isten hatalmának ereje a legerőteljesebben mutatkozott meg, a feltámadás csodálatos folyamatába azonban mégsem nyerhetett senki betekintést. Istenünk nem engedte, hogy fenséges isteni erejének kiáradásánál bárki jelen legyen, de a feltámadott Jézus Krisztussal való találkozást már tanítványainak lehetővé tette.

A nagypénteki eseményektől megrendült tanítványokból ugyanis a sírról elhengerített hatalmas kő látványa még nem váltott ki örvendezést, az üres sírban talált szépen összehajtogatott leplek láttán még nem szabadult fel a gyász fájdalmától a szívük, az angyal örömüzenetét követően is csak remegés és rémület járta át őket. A feltámadottal való találkozás hozta el számukra az igazi örvendezést.

Milyen nagy kegyelem, hogy a feltámadott Úr Jézussal ma is lehet találkozni, s ezáltal örvendező életre jutni, mert Istenünk hatalmának azzal az erejével munkálkodik a mi életünkben is, amely által munkálkodott Krisztusban, amikor feltámasztotta őt a halálból (Ef.1,20). A bölcsesség és kinyilakoztatás Lelkét adva nékünk, úgy munkálkodik a mi életünkben, hogy az Úr Jézust megismerjük, és lelki szemeinkkel megláthassuk, milyen reménység adatott nekünk, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége (Ef.1,17-18).

A mi Mennyei Atyánk erőteljes munkálkodásának ereje által sejtheti meg a szívünk a láthatatlan, mennyei világot, általa válhatunk érzékenyek az ő megszólító szavára. Általa nyerhetünk új szívet, új életet, általa őrizhetjük a reánk bízott drága kincset, általa tudunk megmaradni azon az úton is, amelyre elhívott bennünket. Az ő munkálkodásának ereje által vagyunk képesek a rosszra nemet mondani, a rosszra jóval felelni, nehézségek között is kitartani, bizonyságot tenni. Ő segít nekünk a bántásokat elhordozni, a fájdalmakat eltűrni, a másiknak megbocsájtani, súlyos betegségeket elhordozni, a gyász fájdalmában is tovább küzdeni, reménytelen helyzetekben is reménykedni és másokért szolgálni.

Húsvét hajnalán az angyal, akit a sírboltban láthattak, arra kérte az asszonyokat, hogy ne féljenek, hanem menjenek, s mondják el: a názáreti Jézus, akit megfeszítettek, nincs a sírban, feltámad. Arra kérte őket, hogy menjenek és mondják el a tanítványoknak és Péternek, hogy lehet az Úr Jézus Krisztussal találkozásuk. Olyan megható, hogy az angyal külön kiemelte, hogy mondják el ezt az örömhírt Péternek is.

Vajon mi lehetett ennek az oka?

Mindig vannak olyan emberek, akik különös figyelmet érdemelnek, de nem azért, mert különbeknek, méltóbbaknak bizonyulnak a többiek között, hanem azért, mert jobban rászorulnak az örömhírre, jobban rászorulnak a biztatásra. Rászorulnak, mert a hitben járás útján nagyon elbukhattak, mert jobban bánkódhatnak, mert jobban elcsüggedhetnek, mert kiábrándultabbaknak bizonyulhatnak, mint a körülöttük lévők.

A nagyot vétkezőknek, a nagy bűntudattal élőknek, a magukból nagyon kiábrándultaknak, a fölöttébb kesergőknek ma is szól az örömhír. Tudniuk kell, hogy a nagy kő elhengeríttetett, Jézus Krisztus feltámadt. El kell mondanunk, hogy van bűnbocsánat, lehet új életet kezdeni, lehet az Úr Jézussal naponként együtt járni, lehet az örök élet reménységének örömével élni, lehet a Szentírásunkban található ígéreteket komolyan venni.

Olyan különös kegyelme Istennek, hogy ma is átélhetjük azt, hogy mi még aggodalmaskodunk, mi még nem látjuk a megoldást, amikor a nagy kövek már utunkból elgördítettek. A könnyek még legördülhetnek arcunkon, amikor már Istennél kész van számunkra a megoldás.

Ezen a feltámadás ünnepen, gondoljunk azokra, akik megfáradtak lelkükben, akik fölöttébb megterhelődtek, akiknek a gyász fájdalmát kell hordozniuk, és kilátástalannak érzik életüket. Gondoljunk azokra, akik önmarcangolva, önváddal a szívükben még nem találták meg a Krisztus Jézushoz vezető utat. Imádkozzunk azért, hogy Istenünk könyörüljön meg járványsúlytotta világunkon és segítsen bennünket bölcsebb szívvel és buzgóbb hitélettel jelen lenni azok életében, akikkel megajándékozott, és akiket elénk hoz.