Elcsendesedésre

„Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig így felelt: Itt vagyok.

Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked!

Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki.

A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről.

Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok.

Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt.

Egyszer csak Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő ezt felelte: Itt vagyok, fiam. Izsák megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van a bárány az áldozathoz?

Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam. Így mentek tovább ketten együtt.

Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, elrendezte rajta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére.

De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és megfogta a kést, hogy levágja a fiát, kiáltott neki az Úr angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok.

Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet.

Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett.

Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés.”

I Mózes 22:1-14

Kedves Testvéreim, Keresztyén Gyülekezet!

          A mai vasárnap apák napját ünnepeljük, – az apákra emlékezünk, – és felolvasott történetünk egy apa és fia története, – gondolhatnánk, – de annál sokkal több. Isten szeretetének és gondviselésének tanúságtétele ez a történet.

          Emlékszem egy telefonbeszélgetésre, – édesapám már itt élt, – mi Erdélyben vártuk a kommunista rendszer kegyét, – hogy a Hellsinki egyezmény értelmében mi is kivándorolhassunk. Én, mint minden más tinédzser azokban az éveimben jártam, amikor minden más tevékenységet fontosabbnak tartottam, mint a templombajárást. Nos édesapám egyik mondása akkoriban most is fülemben cseng. Azt mondta nagy nyomatékkal: „Atyáid hitét ne hagyd el!”

          Az egyháztagságaink számbeli megcsappanása sok mindennek betudható, – nem csak feltétlenül annak, hogy generációk nem követik az előttük valók hitútját. Sok társadalmi mozgás befolyásolja ezt még. Nem könnyű döntések ellé állít ez sok embertársunkat, akik valamilyen okból el kell hagyják azt az egyházközséget, amelyben felnőttek; és talán megpróbálnak beilleszkedni egy újba, vagy talán meg sem próbálják azt.

Egy nehéz döntésre vet világot ígénk ma: hogy ki az első az életünkben? –  ki a legfontosabb az életünkben? Gondolkodjunk el ezen Testvéreim, – mennyire fontos nekünk Isten, mennyire fontos a mi életünkben, hogy közösségben legyünk a Megváltó Jézussal. Mennyire fontos nekünk egyházunk közössége, ez a család, amelynek mi akár egyénenként, akár családostól is része vagyunk. Gondolom nem vagyok egyedül abban, hogy fizikai fájdalmat érzek a templom, a gyülekezeti közösség hiánya miatt.

    Ábrahámnak azt mondja az Úr egyik éjszaka, áldozd fel nekem a fiadat. Mit csinál Ábrahám? Reggel fölkel. Nem beszél a feleségével, mert tudja, hogy lebeszélné róla. Fölpakol az útra, fát hasogat, maga mellé veszi a fiát és elindul. Három napos útról van szó. Senkivel nem beszél közben. Hogy mi ment végbe benne, azt igazából mi nem tudjuk, nem érzékelhetjük. Nem kérdezi meg Izsákot: Kedves gyermekem, akarsz-e velem jönni? Vagy még nehezebb kérdés: Akarod-e, hogy feláldozzalak az Istenek? Maga mellé veszi a fiát, és viszi magával. Iszonyatosan nehéz döntés volt ez Ábrahám részéről, aki 25 évet várt arra, hogy megszülessen ez a gyermek. 25 évet!

          Ne feledjük ugyanakkor Isten ígéretét, amit Ábrahámnak tett, mikor fiút ígért neki öreg korára:  Izsák az örökös, ráadásul Isten ígérete szerint Izsák az, aki örökli Ábrahám áldását is. Vajon miért akarja most elvenni tőlem őt az Úr? Biztosan háborgott Ábrahám lelke, de tette azt, amit az Úr kért tőle. Nagy tanulság volt ez Izsák számára, aki még meg is kérdezi: Apám, hol van a bárány az áldozathoz? Itt van a tűz, a fa, a kés, de hol van az áldozatnak való bárány? Már értelmes gyerek volt, nem kisgyerek. Azt mondja neki Ábrahám: Az Úr majd gondoskodik áldozati bárányról. Izsák látja apja hitét, és látja, hogy hogyan cselekszik a Mindenható Isten. Biztos vagyok benne, hogy soha nem felejtette el életének ezt a három napját. Mindazt, ami ott a hegyen történt. Így tanulta meg a gyermek, hogy amikor apja már nem lesz mellette, ő is bátran rábízhatja magát az Istenre, mert ezt tette az apja egész úton.

Olvashatjuk a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetét, ahol a hit hőseiről ír a Szentírás, hogy Ábrahám hitte, hogy az Isten fel tudja támasztani Izsákot a halálból. Visszaadja neki az életbe, mert hisz ő volt az örökös. Mit üzent ezzel a tettével Ábrahám Izsáknak? Azt mondta: Isten az Úr. Isten az Úr, akinek én engedelmeskedek. Neki kell engedelmeskednünk akkor is, ha ez látszólag szembe megy a saját akaratunkkal. Ha ez látszólag szembemegy a gyerekem akaratával. 

          Ebben a történetben Isten bizonyságot tett arról, hogy Ő a legjobbat akarja a gyerekeinknek. Azt akarja, hogy megismerjék Őt, akire mindig számíthatnak. A központi üzenet, amit hall a mennyből apa és fia, az az, hogy az Úr gondoskodik. A másik dolog az, hogy Isten igényt tart a gyerekeinkre. Mondhatom azt, hogy ez a gondolat, ez az elképzelés áll a mögött, ahogy mi gyakoroljuk a gyermekkeresztséget. Hiszen nem történik más akkor, amikor megkeresztelünk egy gyermeket, mint az, hogy odaszenteljük őt Istennek. Azt akarjuk, hogy része legyen az Isten szövetségében. Igen ám, de ez kevés. Meg is kell tanítanunk nekik, kicsoda Isten, mit tett értünk, és mit vár tőlünk.

Ábrahám engedelmessége révén örököl áldást Izsák. A szülő engedelmessége révén örököl áldást a gyermek! Ugyanakkor legalább olyan fontos volt ez a próba Izsák számára, mint Ábrahám számára.

Izsák első személyes istenélménye volt ez, itt a Mórijjá földjén. Itt győződött meg először arról, hogy Isten valóban létezik. Izsák már elég nagy volt ahhoz, hogy felvigye a fát a hegyre az áldozathoz. Ábrahám a fát adta a vállára, nem azt mondta, hogy figyelj, hozd te a tüzet meg a kést, mert az könnyebb, én majd viszem a fát, – már elég értelmes volt ahhoz, hogy tudja az áldozathoz mi minden kell. Nem volt bárány viszont. Mégsem ellenkezett, amikor apja megkötözte. Nem futott el, amikor apja feltette őt az oltárra. Minden bizonnyal nem először látott egy áldozatot. Tudta, hogy mikor minek kell következnie. Az apja nyilván mindig maga mellé vette, amikor áldozatot mutatott be Istennek. De úgy is érzékelhette akár, főleg kamasz korban, amikor a kamaszok megkérdőjelezik a szülők minden cselekedeteit, hogy talán nem is létezik az az Isten, akit az apám tisztel.

A mennyei hangot, amikor már ott volt fönn az oltáron, mindketten hallották. Mindketten hallották, és mivel nem volt ott senki rajtuk kívül, Izsák meggyőződhetett róla, hogy Isten mégis létezik. Az apám nem bolond, hanem élő Istent szolgál. Hitünk cselekedeteivel, amelyekre válaszol Isten, tanítjuk meg gyermekeinket hinni Istenben. A gyermekeinknek azzal segítünk a legtöbbet, ha Istent állítjuk eléjük. Ha azt mondjuk nekik, hogy Ő az első az életünkben. Nehéz döntéseket kell meghoznunk ezért, mert szülőként képesek vagyunk elgyengülni, és a gyerekeink látszólagos érdekét nézni. Viszont ilyenkor csak a mi homályos látásunkra hagyatkozhatunk, nem pedig Isten tiszta látására és bölcsességére.

          Ábrahám is mondhatta volna: a fiam élete számomra fontosabb, hisz olyan értékes számomra. De Testvéreim, – ez az értelme az áldozatnak. Az áldozatnak értékesnek kell lennie. Aki csak a fölöslegből ad, az nem áldoz.

Számos példa van a Szentírásban arról, hogy mivé váltak azok a gyermekek, akiket a szülők Istennek szenteltek. Ott van Anna, aki Istennek szentelte Sámuelt. Mi lett belőle? Az egyik legnagyobb próféta. Ott vannak Sámson szülei, akik az Úrnak szentelték fiukat, és azt olvassuk Sámsonról, hogy az Úr lelke volt vele. Ott van Zakariás és Erzsébet, akik Istennek szentelték Jánost, és mi lett Jánosból? Jézus szerint a legnagyobb ember, aki valaha élt a földön: a Messiás útkészítője. Láthatjuk ezekből a példákból, hogy Isten meg fogja áldani gyermekeink életét, ha őket Istenhez vezetjük. A te fiad és leányod akkor fogja teljes szívből szeretni az Urat, ha te is ezt mutatod neki, már a gyermekkorától kezdve: az Úr az első, őt szeretem a legjobban. És ez nem jelent ellentmondást, hiszen együtt, közösen szeretjük az Úrat a legjobban. Remélem ez így van minden családban, mert akkor tudjuk igazán szeretni egymást, és egymás által növekedni, – számban és lélekben. Erre segítsen meg könyörülő Istenünk. Ámen.

Mindenható Kegyelmes Istenünk!

Áldunk téged azért a szent akaratért, amellyel kiválasztottál és elhívtál bennünket.

Köszönjük, hogy Te nem mondtál le rólunk, holott ismered az életünket, ismered bűnös voltunkat, de tart még kegyelmed életünkben, szeretsz minket, megtartod életünket, nem érdemeink szerint, hanem Jézus Krisztus áldozata révén, mert tudjuk, – érezzük, – megtapasztaljuk, hogy Jézus Krisztusnak, Isten Fiának vére valóban megtisztít és megszabadít bennünket minden bűntől.

Imádkozunk szeretteinkért, különösképpen is azokért, akik talán távol állnak és távol élnek tőled. Könyörülj rajtuk! Add, hogy az evangélium hozzájuk is elérhessen. Készítsd fel a szívüket, hogy befogadják és elhiggyék, és engedjék valósággá válni az életükben a te szavadat.

Urunk, ezzel a reménységgel könyörgünk betegeinkért.  Imádkozunk minden testi-lelki betegségben szenvedőért, – imádkozunk a gyászolókért, – te adj vigasztalódást valamennyiünknek.

Imádkozunk a mi gyülekezetünkért, a mi testvériségért, a keresztyénekért szerte a világban. Adj a Te szavadnak szabad folyást, – add az igazságod ismeretét minden ember számára és adj békességet erre a földre.

Maradj velünk hétköznapjainkban, áld meg életünket kegyelmesen.

Jézus nevében fohászkodunk. Ámen.

Apáknapja alkalmából minden édesapának, nagyapának és azoknak, akik atyai szeretettel tudtak másokért is felelősget vállalni, sok boldogságot, hosszú életet, jó egészséget kívánunk Isten áldásával!