Elcsendesedésre

 “Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.” (Jakab 1,2-4)

Kedves Testvéreim, Szeretett Gyülekezet!

          Sokan panaszkodnak, – megjegyzem megalapozottan-, manapság, hogy milyen időket élünk, – hogy mennyi megpróbáltatásban van részünk, hiszen körülvettek a bajok, a betegség, a járvány veszélye, az ezzel járó félelem, szorongás. Jakab azt írja, hogy ezeknek örülnünk kell! És megmagyarázza, miért: hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Más szóval a próbák fejlődést, növekedést eredményeznek. Ahogyan jó kertészek tudják hogyan kell a fákat, bokrokat megmetszeni, hogy szépen fejlődjenek, Istenünk is ezt teszi velünk. Gondoz, szeretettel, – még akkor is ha az néha fáj nekünk. Ezek a próbák azt szolgálják, hogy megerősödjünk általuk, ne engedjük, hogy a próbák győzzenek le minket, hanem mi győzedelmeskedjünk a megpróbáltatások között is, – és ha sikeressek vagyunk ebben, az megelégedettséggel, jó érzéssel, örömmel kell eltöltsön.

          Sokunknak sajnos ez nem jön össze így. A világ terhei, gondjai sokszor erősebbnek tűnnek, legyengítenek, elesünk, önsajnálkozásba kezdünk, panaszkodunk, sírunk és rettegünk, hogy mi más érhet még.

          Ezért biztat Jakab állhatatosságra, azaz kitartásra, – mert akkor válnak cselekedeteink tökéletessé, – akkor válunk mi hibátlanokká, – akkor termünk jó gyümölcsöket. A harag, a depresszió igenis természetes emberi reakciók, de a hívő embernek meg van a tudása arra, hogy hogyan kezelje ezeket. A hívő ember magába kell tekintsen, hogy felismerje és megbánja bűneit, hogy böjtölés és imádkozás által közelebb kerüljön ilyenkor az ember Istenéhez, – Isten ezt várja is. Ha az ember közeledik, Isten már vár reá. “Közeledjetek az Istenhez, és Ő közeledni fog hozzátok” – írja ugyancsak Jakab apostol a 4. rész 8. versében.  

          Ránkkövetkező csütörtökön az Úr mennybemenetelére emlékezünk, Áldozócsütörtök lévén, amikor is Jézus azt ígérte, hogy Szentlelke által velünk lesz az idő végezetéig, – kézen fogva vezet minket, az Ő áldozata árán hívhatjuk Istent Atyánknak, – rajta keresztül közeledhetünk Istenhez.

És mikor közelebb kerülünk Istenhez megváltozik gondolatmenetünk, megváltozik hozzáállásunk. Pál fogalmazza meg ezt legjobban a 2. Korintusi levélben: “Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére. Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk,”

          Arra szeretném felhívni a figyelmünket, – hogy Jakab is, Pál is ugyanúgy állítja időrendbe a dolgokat: a tökéletesség, a fogyatkozás nélküli hibátlanság, a minden mértéket meghaladó nagy és örök dicsőség a próbák és az azokkal járó időleges szenvedés után jön, – nem előtte és nem közben.

          Akinek pedig még kétsége lenne afelől, hogy ezek a próbák és ideiglenes szenvedések a javunkat szolgálják, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, vagy ha valaki azt gondolja, hogy kiestünk Isten kezéből, hogy Isten nem törődik teremtményeivel, gyermekeivel, akkor olvassuk el a Zsidókhoz írt level néhány versét a 12. részből: “mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak.” (Zsid.12,6-8)

          Próbára tesz tehát Isten, de szeretettel teszi, mint jó Atyánk, megengedi a bajokat, betegségeket, de ha kitartunk, ha álhatatosak maradunk, ha hitünk és bizalmunk nem inog meg, jutalomban részesülünk. Jakab a felolvasott rész 12. versében ezt írja: “Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.”

          Erre segítsen meg könyörülő Istenünk. Ámen.

Mindenható Kegyelmes Istenünk!

Magasztaljuk szent neved a hozzánk való szeretetedért, melyet érzünk naponként. Bár a világ gondjai, a próbák, bajok, betegség körülvesznek ugyan, mégis tudjuk, hogy hozzád menekülhetünk, a Te karjaidban védelmet találunk, gondunkat viseled és igazi lelki békesség vehet körül bennünket.

Jézus Krisztusunk, aki az Atya jobbján közbenjársz és fohászkodsz értünk Szentlelked által légy velünk, neveld hitünket, erősítsd bizalmunkat, adj új reményt a holnap felől.

Imádkozunk szeretteinkért, betegeinkért, minden szenvedő embertársunkért. Imádkozunk gyülekezetünkért, keresztyén egyházainkért. Imádkozunk a lehetőségért, hogy ismét egybegyülhessünk templomainkban magasztalni Téged Istenünket.

Addig is maradj velünk, add a te békességedet, áldj meg mindannyiunkat. Jézus nevében fohászkodunk, Ámen.

Elcsendesedésre

“Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat.” (János ev. 14, 1-4)

Kedves Testvéreim, Keresztyén Gyülekezet!

Jézus a pászkavacsora alkalmával Nagycsütörtökön mondja ezeket a szavakat. Megmossa a tanítványok lábait, előrejelzi, hogy Júdás nemsokára elárulja őt, előrejelzi, hogy Péter nemsokára megtagadja, – és kijelenti a tanítványoknak, hogy el kell hagynia őket, – de majd ismét eljön!

Veszélyhelyzetek, próbák, betegségek megrendítenek lelkünkben, – ilyenkor érzékenyebbek vagyunk, sérülékenyebbek, – de Jézus a mai üzenetben azt mondja a számunkra, hogy ne nyugtalankodjunk, csak higgyünk őbenne. Tudom, nem egy könnyű dolgot vár tőlünk a Mester, – megpróbáltatásaink közepette legyen erősebb a hitünk és bizzunk őbenne és jóra fordulnak dolgaink. Megpróbáltatások közepette, testvéreim pontosan az ellenkezője szokott történni, ugye, – inkább elveszítjük a hitünket. Ezért bátorít minket Jézus, hogy ezt ő nagyon is jól tudja, – de higgyünk és bizzunk benne.

Egy repülőút alkalmával az utasok a következőt hallják a hangosbemondón a pilótától: – Hölgyeim és uraim, elveszítettük az egyik meghajtónkat. Aggodalomra nincsen ok, csak egy órával később érkezünk majd célállomásunkhoz. Fél óra múlva a pilóta ismét: – Kedves utasok, elveszítettünk még egy motort, – két órával később érkezünk meg. Egy óra múlva a pilóta a következőket mondja be:                 – Hölgyeim és uraim, elveszítettük a harmadik meghajtónkat is, ennek következtében négy óra késéssel érkezünk meg. Mire az egyik hölgy utas ezt mondja a férjének: – drágám, kezdek aggódni, – ha elveszítjük a negyedik meghajtót is az egész éjszakát a levegőben töltjük…

Jézus életének utolsó 24 órája sem maradhat meg arra, hogy azt a tanítványokkal töltse, mielőtt elfogják, megkínozzák és keresztre feszítik, – de amíg lehet békességben szeretne megvacsorázni, nyugodtan elbeszélgetni.

“Ne nyugtalankodjék a ti szívetek” mondja Jézus, és János evangéliumának ezt következő sorai, a 14., a 15., a 16. valamint a 17. fejezetei az utolsó vacsora beszélgetését örökítik meg.

Ezt mondja Jézus először: igen, most el kell mennem, de ne nyugtalankodjatok, – vissza fogok jönni; – addig is egy másik Pártfogót, a Szentlelket küldöm el nektek; – és az én békességemet hagyom nektek. Aztán: én vagyok az út, az igazság és az élet; valamint én vagyok a szölőtő, – maradjatok meg bennem; és: ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben; és egymást szeressétek; barátaimnak hívlak, nem szolgáknak; és bármit kértek az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Igen a világ gyűlölni fog, és üldözni fognak, de a Szentlélek elvezet majd titeket a teljes igazságra. És ezeket követően a 17. rész Jézus főpapi imádsága.

Milyen szép, kedves és kellemes vacsorai beszélgetés! Jézus felkészíti tanítványait arra, ami következni fog, megbékélteti szivüket, megnyugtatja őket. Ha hisztek bennem, nem kell félnetek, – mondja Jézus a tanítványoknak, – és ez az üzenete számunkra is testvéreim, – ezekben a napokban különösen. Valamint utat mutat nekünk: én vagyok az út, az igazság és az élet.

Karl Barth német teológus Princetonban tartott előadást és egy hallgató a végén a következő kérdést tette fel neki: Uram, nem gondolja, hogy Isten kinyilatkoztatta magát más vallásokban is, nem csak kizárólag a keresztyénségben. Karl Barth határozottan válaszolt: Nem! Isten nem nyilatkoztatta ki magát egyetlen vallásban sem; Ő egyetlen Fiában, Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki magát. Ezért mondja Jézus: “Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van.”

Higgyünk testvéreim, – Jézus számunkra is nyugalmat és az ő békességét igéri, utat mutat és életet, –  örök életet ad, – helyet készít nekünk az atyai házban. Segítsen meg könyörülő Istenünk, hogy oda eljuthassunk majd. Ámen.

Mindenható Kegyelmes Istenünk!

Magasztaljuk szent neved, aki megalkottad, fenntartod és bölcsen igazgatod ezt a világot.

Köszönjük, hogy megteremtettél minket, köszönjük, hogy még megtartottad életünket, és köszönjük a megváltást, amelyet Szent Fiad áldozata árán magunkénak tudhatunk, ha elfogadjuk Őt Urunknak és Megváltónknak. 

Kérünk Istenünk erősíts minket naponként, növeld hitünket, segíts Benned jobban bízni, ne engedd, hogy a bajok, a jelen próbái, a járvány vagy betegség elvonjon Tőled.

Maradj velünk kegyelmeddel, légy a betegekkel, a magányosokkal, adj nekünk vigasztalást, adj új reményt, add nekünk a Te békességedett, áldj meg minket.

Jézus nevében fohászkodunk. Ámen

Elcsendesedésre

“Egy Lévi házából való férfi elment, és feleségül vette Lévi egyik leányutódját. Az asszony teherbe esett, és fiút szült. Amikor látta, hogy milyen szép, három hónapig rejtegette. Amikor azonban nem tudta már tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sás közé. A gyermek nővére pedig ott állt távolabb, hogy megtudja, mi történik vele. 

A fáraó leánya éppen odament, hogy megfürödjék a Nílusban, cselédjei meg ott járkáltak a Nílus mentén. Megpillantotta a kosarat a sás között, odaküldte a szolgálóleányát, és kihozatta azt. Fölnyitotta, és meglátta a gyermeket; hát egy síró fiú volt! Megszánta, és ezt mondta: A héberek gyermekei közül való ez. 

A kisfiú nővére pedig ezt kérdezte a fáraó leányától: Ne menjek, és ne hívjak egy szoptató asszonyt a héberek közül, aki majd szoptatja neked a gyermeket? 

A fáraó leánya így felelt: Eredj!

A leány elment, és a gyermek anyját hívta oda. 

Vidd magaddal ezt a gyermeket – mondta neki a fáraó leánya –, és szoptasd őt helyettem, én pedig megadom jutalmadat! Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta. 

Amikor a gyermek nagyobb lett, elvitte a fáraó leányához, aki a fiává fogadta. Mózesnek nevezte el, mert ezt mondta: A vízből húztam ki.”

(2Mózes 2,1-10)

Szeretett Gyülekezet, Kedves Testvérek!

Ez a jól ismert bibliai történet azokba a távoli időkbe enged betekintést nyernünk, amikor Isten népének szinte egyik napról a másikra nem mindennapi körülményekkel kellett szembesülnie.

Egy nép, mely az éhség idején nagycsaládként érkezett Egyiptom földjére, kezdetben nem panaszkodhatott. A nagycsalád, -József a fáraónak tett gondviselésszerű megbizatása révén-, Isten kegyelméből még kiváltságosnak is érezhette magát, hiszen az ország legjobb részén, a Gósen földjén telepedhettek le jövevényként. Évtizedek, évszázadok múltán a nagy családból nagy néppé, életerős néppé formálódhattak idegenben. A változás akkor következett be életükben, amikor életerejük, nagyságuk az új uralkodónak szemet szúrt. A fáraó félni kezdett tőlük, és kegyetlen intézkedéseket foganasított velük szemben, hogy megtörje, elsorvassza őket. Először kegyetlen kényszermunkával kellett szembenézni a felnőtt, életerős embereknek, majd a kicsinyeikkel szembeni gyilkos indulattal  és ennek következtében az ő elvesztésük miatti gyász fájdalmával.

Ezekben a nem mindennapi nehézségekben küzdve, még kezdetben nem sejthette szívük, hogy Isten velük való tervét nem tudja megtörni a velük szembeni elvakult indulat. Nem sejthette a szívük, hogy Isten irántuk való mentő szeretetteli igyekezete, szabadítása előbbre jár, mint a velük szemben megnyilvánuló ártó szándék. Nem sejthette a szívük, hogy a naponkénti megpróbáltatásaik is javukat, megmaradásukat szolgálja majd azon az úton, amely az egyiptomi szabadulásukat követően, a 40 éven át tartó pusztai vándorláson át, a tejjel mézzel folyó földre, az igéret földjére vezetett. Nem sejtette a szívük azt sem, hogy nem mindennapi körülmények között Istenükhöz is közelebb kerülnek majd.

Egy dolgot azonban Isten igéjéből látni vélhetünk: a mindennapi nehézségeik, küzdelmeik ellenére tovább folyt az életük. Nem voltak ideálisak a körülmények, az emberek mégis házasodtak, családot alapítottak, gyermekeket vállaltak, egyen-egyenként is életekért küzdöttek. Nagyon szépen megmutatkozik ez a küzdelem a bába asszonyok hozzáállásában, akik nem puszta emberi bátorságból, hanem istenfélelemből szembe mertek helyezkedni az akkori uralkodó életellenes parancsával, és így életben hagyták a megszületett fiú gyermekeket. De ez a szép küzdelem fedezhető fel azok életében is, akik a kicsiny Mózessel valamilyen módon kapcsolatba kerülhettek.

Az édesanya a benne megfogant kis életet nehézség közepedte is vállalta, két nagyobb gyermeke mellett megszülte és amíg csak tehette rejtegette, táplálta. Amikor pedig már gyermekét rejtegetni nem tudta, vízhatlanná tett kis gyékénykosárba helyezte és a Nilus növényekkel benőtt részénél vízre helyezte, – azaz reménytelenség között is reménykedve Isten gondjaira bízta gyermekét. Mózes nővére a kicsiny gyékénykosárkát távolabbról szemmel követte, majd a maga módján testvéri szeretetből mentette és így újra édesanyja karjaiba juttatta. A fáraó leánya a kiszolgáltatott kicsiny gyermeket megpillantotta, megszánta, védelmébe vette, engette, hogy egy ideig még más dajkálja, majd fiává fogadta. Törékeny női alakok dacoltak így a nép legnagyobb uralkodójának életellenes, ördögi parancsolatával szemben, amely önmagában véve sem volt veszélytelen. Törékeny női alakok háttérben folytatott napi küzdelme által is munkálhatta így Isten a jövendőt, formálta a történelmet.

De nem csak Mózes születésének történeténél, hanem az Úr Jézus Krisztus életében is és a történelem későbbi szakaszában is ott vannak a törékeny női alakok, akik szolgálata által Isten gondviselő szeretetét, szabadítását munkálta nemzedékről-nemzedékre.

Emlékezzünk meg ma azokról a törékeny lelkekről, akik a háborúságok közepedte csendesen vívták meg napi harcaikat, akik sokszor a világ szeme elől rejtetten szolgáltak, akik mindenféle ellenszolgáltatás nélkül áldozatot hoztak, akik oly sokszor idegenek fiait is megszántak, remélve hogy az ő messze szakadt szeretteikkel is törődik majd valaki. Ott lehetnek lelki szemeink előttünk azok a törékeny lelkek is, akik ma is ápolnak, virrasztanak, imádkoznak, testi s lelki táplálékról is gondoskodnak… azok, akik elengednek, útra bocsájtanak, de távolról is szemmel tartanak,…akik, ha kell visszafogadnak, ismeretlenül is befogadnak, szeretetből felkarolnak, meghallgatnak, szinte észrevétlen tanácsolnak.

Anyáknapja alkalmával adjunk hálát mindazokért a törékeny lelkekért, édesanyákért, akik életünkben gondviselő szeretettel voltak, vagy vannak felénk, akik rendkívül nehéz körülmények között is vállalták, vagy vállalják ma is Istentől kapott megbizatásukat.

Imádkozzunk mindazokért, akik a mostani nehéz körülmények között is küzdenek a kicsiny életekért, s mindent megtesznek megóvásukért. Gondoljunk azokra, akik törékeny leányokként, nőkként, asszonyokként, nem utolsó sorban édesanyákként a frontvonalon küzdenek sokak életben maradásáért, akik az elesettekkel, segítségre szorulókkal úgy igyekeznek törődni, mint sajátjukkal, és otthonaikban is több szerepben igyekeznek helytállni. Gondoljunk azokra a nagyszülőkre, akik kicsiny gyermekeket dajkálnak, s családokat egyben tartanak, míg a felnőtt gyermeküknek heteken, olykor hónapokon keresztül a családtól távol kell hivatásukat, szolgálatukat betölteniük.  Gondoljunk azokra a törékeny lelkekre, akik a sokféle tragédiákat látva elhagyatottakat, árvákat és özvegyeket felkarolnak. Azokra, akik tehetetlenségükben, négy fal között ágyhoz kötötten is Isten előtt tusakodva imádságban hordozzák a mi életünket, s ezt a sok nyomorúsággal teli világunkat. Könyörögjünk azokért a törékeny lelkekért is, akiknek veszteségeket kellett átélniük, akik gondoskodnának még ha tehetnék édesanyaként, de már nem tehetik, mert szeretteik nélkül kell tovább menniük, küzdeniük.

Mennyei Jó Atyánk, Urunk Istenünk!

Most amikor, a Te kezed reánk nehezedett, Te jól tudod, milyen sokfelé járnak a gondolataink. Te látod, hogy milyen sokféle aggodalmaskodást rejt magába a szívünk, miközben próbálunk beléd kapaszkodni, benned reménykedni, igédből biztatást kihallani.

Hálát adunk néked, hogy mindezidáig megsegítettél bennünket, s nem hagytál magunkra. Köszönjük, hogy a gondoskodó szeretetedből ma is jutott nekünk.

Kérünk bocsájtsd meg, ha sok mindent, ami korábban biztonságot, nyugalmat adott számunkra természetesnek vettünk, vagy ha egymással szemben elégedetleneknek, hálátlanoknak bizonyultunk.

Kérünk, adj nekünk bölcs szívet, hogy életünket Neked tetsző módon tudjuk vezetni, hogy Neked tetsző döntéseket tudjunk hozni, s Neked tetsző módon tudjuk egymás iránt szeretetünket is kimutatni. Kérünk, segíts sokféle megbizatásunkban a Te dicsőségedre élni.

Kérünk adj nekünk olyan szívet, amely által akarjunk és merjünk Neked szolgálni.

Kérünk adj szánkba olyan szavakat, és segíts olyan cselekedetekhez bennünket, amelyben Reád és a Te mentő szeretetedre mutathat, amely Krisztus Jézusban adatott nékünk.

Kérünk, adj erőt azoknak a törékeny lelkeknek, akik a frontvonalban és a háttérben is küzdenek, imádkozva szolgálnak.

Kérünk könyörülj meg ezen a többféle bűntől beszennyezet és többféle sebtől vérző világunkon, hogy lehessen megtérés, megújulás, gyógyulás, bátor hitbéli megnyilvánulás az élet védelméért, s az örök élet elnyeréséért fáradozva. Kérünk add meg nékünk, hogy nehézségeink közepedte hozzád közelebb kerülhessünk, s ha a járványon túljuthatunk, ne feledjük el, hogy megkönyörültél rajtunk. Ámen.

Anyáknapja alkalmából minden édesanyának, nagymamának, s azoknak, akik anyai szeretettel tudtak viszonyulni másokhoz, sok boldogságot, hosszú életet, jó egészséget kívánunk Isten áldásával!

Ha gyülekezeti szokásunknak most nem is tudunk eleget tenni, szeretnénk hangsúlyozni, hogy virágok nélkül is lehetünk megemlékezéssel azok felé az édesanyák felé, akik már nem lehetnek közöttünk, és kifejezhetjük köszönetünket azok felé, akik még szolgálnak körülöttünk!

Elcsendesedésre

“Majd elindultak a Hór-hegytől a Vörös-tenger felé, hogy megkerüljék Edóm országát. De útközben elfogyott a nép türelme, és így beszélt a nép Isten és Mózes ellen: Miért hoztatok föl bennünket Egyiptomból? Azért, hogy meghaljunk a pusztában? Hiszen nincs kenyér és nincs víz, szívből utáljuk ezt a hitvány eledelt! 

 Ezért az Úr mérges kígyókat küldött a népre, és azok megmarták a népet, úgyhogy sokan meghaltak Izráelből. 

 Ekkor odament a nép Mózeshez, és ezt mondta: Vétkeztünk, mert az Úr ellen és ellened szóltunk. Imádkozz az Úrhoz, hogy távolítsa el rólunk a kígyókat! És imádkozott Mózes a népért. 

 Az Úr pedig ezt mondta Mózesnek: Készíts egy mérges kígyót, és tűzd föl egy póznára! Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha arra föltekint. 

 Mózes tehát készített egy rézkígyót, és föltűzte egy póznára. Ha azután megmart valakit a kígyó, és föltekintett a rézkígyóra, életben maradt.”

(IV. Mózes 21:4-9)

Kedves Testvéreim, Keresztyén Gyülekezet!

Van egy kis történet egy halászról, aki egy temgerparti kis halászfaluban élt, – egyszer egy dúsgazdag befektető járt arra és észrevette a halászt, amint az a bárkája mellett ült a homokban nézve a tenger hullámzását.

–          Hát te miért nem halászol? – kérdezte a gazdag úr.

–          Mára már fogtam elég halat. – jött a válasz.

–          Miért nem fogsz többet, mint amennyire egy nap szükséged van?

–          Mit kezdenék velük?

–          Ember, a felesleget eladod, előbb-utóbb lesz annyi pénzed, hogy vásárolhatsz egy nagyobb hajót, – kimehetsz mélyebbre a tengeren, – nagyobb halakat és más tengeri herkentyűket foghatsz, – még több hajód lehetne idővel, – gazdag lehetnél, mint én…

–          És akkor mit csinálnák?

–          Leülhetnél és élvezhetnéd az életed!

–          Én már most azt csinálom!- válaszolt a halász.

Mostani felkavart világunkban egyre többünkben ott lehet a kérdés, hogy vajon mikor áll vissza az élet a rendes kerékvágásba, ha egyáltalán visszaáll valamikor. Eljön-e az az idő, amikor nyitva lesznek ismét az iskolák, hogy a gyerekek újra tantermekbe járjanak tanulni? Vágyunk arra, hogy a munkahelyekre, ahova eljárt mindenki dolgozni, újra lehessen bemenni, hogy ne otthonról kelljen ilyen-olyan projecteket elvégezni. Vágyunk arra, hogy aki szereti a sportmeccseit, – élvezhesse újra, – legyen szinház, mozi, koncertek, – minden, ahogyan volt rövid pár hónappal ezelőtt. Álljon vissza a gazdaság abba a jó ütembe, ahogy ment a virus előtt, – és nem utolsó sorban, –  azt hiszem -, mindannyian vágyunk arra, hogy ismét kinyithassuk templomunk ajtaját, hogy egybegyűlhessünk Isten dicsőítésére, hogy együtt imádkozzunk, énekeljünk, – hogy leüljünk a Kossuth terembe immár nem két méterre egymástól, hanem úgy mint régen, kedélyesen, testvéri szeretettel, könyökünkkel érezve a másikat oldalunkon.

Felolvasott igerészünkben Izráel népe is visszasírta a régit. – Nem voltak már megelégedve a mannával, amellyel naponként jóllakhattak, – pedig ivóvíz is volt annyi, amennyire szükségük volt, mégis zúgolódtak Isten és Mózes ellen. Így a büntetés nem váratott sokat magára.

Így vagyunk-e mi is testvérek sokszor? Nem vagyunk megelégedve azzal amink van, ahogyan élünk, akivel élünk, ahol élünk, ahol dolgozunk, amennyi bért kapunk, – és utána jön a kígyómarás, a koronavírus, – és a következményei, – a gazdasági hanyatlás, a munkanélküliség, a betegségek szövődményeivel halmozottan.

Mózesnek a kígyómarást elszenvedők meggyógyításáért egy rézkígyót kellett fabrikálnia, – és akik arra néztek, azok meggyógyultak.

János evangéliumában Jézus ezeket mondja: „Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.”

A gyógyulás, a megoldás tehát adott a mi számunkra is. A kiút ebből a jelenlegi problémánkból, a világválságból, mint mindig, Jézus Krisztus, – ő az, aki egyéni életünket normális vágányra vezetheti, – ő lenne az, aki,  – hogyha az egész világ ezt felismerné és hittel kérné – , renbe hozhatná az emberiség összes problémáját, meggyógyíthatá a társadalom összes kígyómarását.

Nagymama és négyéves unokája a tengerpartra mennek. Nagyi elpilled a meleg naptól, mikor felébred látja, hogy az unoka erős hullámverésben erőlködik, fuldoklik lassan, – senki más nem látja ezt, ő maga meg túl gyenge ahhoz, hogy ki tudná menteni a fiucskát. Utolsó lehetőségként el kezd imádkozni, – és lám egy hullám felemeli a gyereket és egészen a partra hozza ki a Nagyi elé. – Nagyi megszólal: „és a sapkája hol van?, – mikor bement a vízbe volt rajta egy sapka is…”

Testvéreim, – sajnos ilyenek vagyunk, mi emberek, – ilyenek voltak a Mózesre bízott izraeliták, akik visszasírták a régit, – nem számított, hogy Egyiptomban rabszolga sorban éltek, – de hiányzott a húsos fazék.

Ezért volt szüksége az emberiségnek arra, hogy Jézus földre jöjjön, értünk meghalljon és harmadnapon győzedelmesen feltámadjon, – hogy legyen akire feltekinthessünk, – aki meggyógyítson a mostani kígyómarásainktól, és aki nem a régi állapotunkkat ígéri, hogy visszaállítja, hanem annál egy sokkal szebb jövőt ígér nekünk. Íme, újjáteremtek mindent, – írja János a Jelenések könyvében. Segítsen meg könyörülő Istenünk, hogy ez legyen a mi jövőnk is. Ámen

Mindenható Kegyelmes Istenünk!

Köszönjük megtartó kegyelmedet, gondviselő szeretetedet, – köszönjük, hogy megteremtettél, életet adtál, – és kegyelmedből fenntartasz mindeneket.

Köszönjük a megváltásunkat.

Köszönjük Jézus Krisztus áldozatodat. – a mi bűneinket hordtad, azokat vitted a keresztre, a te sebeid árán van nekünk szabadulásunk, – megvalljuk bűneinket és kérünk Istenünk, hogy Jézus szenvedése érdeméért bocsásd meg azokat.

Kérünk Atyánk hárísd el rólunk mindazon bajokat, melyek ezekben az időkben reánk leselkednek, – vess véget ennek a járványnak, – engedd, hogy visszaálljon az életünk, ahogyan azt megszoktuk, – ha nem, akkor adj bölcsességet, hogy megtanuljunk máshogyan élni, – de mindvégig a Te akaratod legyen meg, – és csak benned bízzunk, hiszen Te vagy a mi Istenünk, és kérünk, hogy maradj a mi őriző pásztorunk. Ámen. 

Elcsendesedésre

Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, nem volt velük, amikor megjelent Jézus. 

A többi tanítvány így szólt hozzá: Láttuk az Urat. Ő azonban ezt mondta nekik: Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem. 

Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: Békesség nektek! 

Azután így szólt Tamáshoz: Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő! 

Tamás pedig így felelt: Én Uram és én Istenem! 

Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek

(Jn. 20:24-29)

Kedves Testvéreim, Keresztyén Gyülekezet!

A járvány óta szokássá vált, hogy a lakosság este 7 órakor kifejezi az egészségügyi dolgozók valamint a mentősök felé az eszmei támogatásukat azzal, hogy megtapsolják, harsona kiáltással tudatják velük, hogy értékelik munkájukat, biztatják őket, – ezzel próbálva erősíteni, – bátorítani az orvosokat, nővéreket, stb, – akik manapság erőfelett állják helyüket.

Elmúlt hétfőn, 13-án – nem sokkal este 7 óra után, – és köszönöm gondnok testvéremnek, aki felhívta figyelmem erre, – lefényképeztek sok szögből Manhattan fellett egy szivárványt.

Olyan jó volt ezt megbeszélni említett gondnok testvéremmel, – az én szemeim könnybe lábadtak, – ahogy manapság sokszor, – mindketten kifejeztük azt, hogy mi tudjuk, – ígéretünk van Istentől, hogy nem pusztítja el a földet, – felismertük a Húsvéti feltámadás jelentőségét, és konstatáltuk, hogy ez a szivárvány ív is jele Isten szövetségének, – remélve azt, hogy mi, emberek felismerjük annak fontosságát, erejét..

Aki szeretné látni,  egyszerűen a Google-be „rainbow over New York City” alatt sok szép képet láthat.

Ez a bizonyosság kellett Tamásnak is, – látni akart, –  fizikailag megbizonyosodni, – az érzékszervein keresztül látni, tapintani.

Gondolkonjunk el mi is az érzékszerveinken keresztül, – olvasva a Szentírást megérezhettük talán mi is: a szamárcsikó izgatott lehelettét, amint eloldják anyja mellől, – a pálmaágak érzését a lábak alatt. A pénzérmék csörömpölését a kövezeten, az ostorsuhogást…

És korábban, – a bűnös nő olajának az illatát, amint betölti a házat.

Majd Jézus az, aki a tanítványok lábait mossa: felsőruhái levetve, körülkötve magát, törölköző, tálban víz, – tanítványai lábai egyenként, – bütykök ezen, tyúkszemek azon, sebhelyek, bőrgomba itt-ott, – elszineződött köröm, s mi minden más.

Megtört kenyér, kitöltött bor a közös kehelybe.

Izzadás, vérrel.

Harminc ezüst pénz.

A tűz melege a helytartó udvarában. A kakas kukorékolása.

Tál víz, melyben Pilátus kezett mosott.

Töviskorona, bíbor palást, köpések. Vér. Marcangolt hús, felszakadt bőr, gyengeség, elesés, valaki aki letörli az arcot, – szegek, kereszt, sorsvetés, szomjazás, fájdalom, ecet, dárda. Víz és vér.

Balzsam és gyolcs. Frissen kifaragott sír.

A passió ezen mozzanatai az érzékek mindenféle lehetőségét ígénybe veszik. – Hogyne várná ugyanezt el szegény Tamás.

Hiszen nem ismerték fel először Jézust a temetőben, nem ismerték fel az emmausi úton, nem ismerték fel a galileai tó partján, vagy amint a felső teremben megjelent először.

Megértem, miért kellett Tamásnak is ez az érzéki bizonyosság. – Remélem, – reméljük mindannyian, testvéreim, – hogy a mi hitünk erősebb, mint Tamásé, – reméljük, hogy legalább olyan erős, mint az övé, – ha Jézus elénk tartja bizonyosságként kezeit, oldalát, – értünk ejtett sebhelyeit, – akkor ismerjül el, – fogadjuk el Urunknak, Istenünknek.

Mert ő feltámadt, – feltámadt bizonnyal!

Erre segítsen könyörülő Istenünk. Ámen.



Mindenható Kegyelmes Istenünk!

Hálát adunk kegyelmedért, hogy megtartottad életünket, hogy gondot viselsz gyermekeidre, – érezzük, hogy nem ezt érdemeljük, – de köszönjük a megváltást. Kérünk, ne vond meg tőlünk ezt a kegyelmet, – kürünk bocsásd meg a bűneinket, szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus érdeméért.

Úr Jézus, köszönjük a te áldozatodat, hogy mi azáltal örök életet nyerhetünk. Erősísd, kérünk, hitünket, bizalmunkat, – ne engedd, hogy életünk próbái, mindmegannyi reánk leselkedő baj, betegség, járvány, félelmek és aggodalmak elvonjanak bármit abból a tudatból, hogy semmi sem választhat el minket Tőled.

Tarts meg kegyelmedből, add nekünk a Te békességedet, támogass ígéddel, amely olvasásával naponként élhetünk otthonainkban, addig a napig, míg ismét megengeded, hogy egybegyülhessünk templomunkban.

Maradj velünk, áldj meg és óvd a mi életünket. Jézus nevében fohászkodunk, – hallgasd meg imánk. Ámen